hétfő, július 21, 2014

Tóth Zoli - a hangmérnök, zenész, zeneszerző


Nálunk az a legfontosabb, hogy a munkafolyamat után mindkét oldal elégedett legyen

Következő riportomat egy zenésszel, zeneszerzővel, hangmérnökkel, zenében, zenének élő emberrel készítettem. Tóth Zolival 1997-2000 között ismerkedtem meg Kassán az Ipari kollégiumában. Jó néhány alkalommal ültünk le a zongora mögé és többek között közös zenélgetésekkel is múlattuk az időt. Azóta Zoli komoly zenei karriert tudhat magáénak, no de meséljem erről ő.


- Kérlek, mutasd be magad pár szóval. 

Ez a legnehezebb kérdés. J Viszonylag fiatal kelet szlovákiai srác vagyok, aki gyerekkora óta a zene és a hang körül mozog. Dobosnak készültem, de végül zongora szakon végeztem a Kassai Konzervatóriumban, majd utána Budapesten a Kőbanyai Zenei Stúdió hallgatója voltam... 

Pubertás korom óta nem csak a zene, hanem a hangosítás és stúdiós dolgok is érdekeltek... Budapesti tanulmányaim során élő koncertek hangmérnökeként kerestem a kenyerem. Többek közt 2 évig Charlie zenekarával élőkoncerteztem, majd lassan, amikor már a zongoratudásom olyan szintre került, hogy ki mertem állni a színpadra, több ismert és kevésbé ismert előadóművész zenekarában muzsikáltam.



2007-ben utam visszavezetett Szlovákiába, ahova meghívtak a Megasztár élő TV adásainak zenekarába. Azóta három Megasztár és egy Voice sorozat élő zenekarának tagja voltam. Itt találkoztam Jimi Cimbala gitáros kollégámmal, akivel eldöntöttük, hogy a sok stúdió tapasztalat után (nem mindegyik volt pozitív) saját stúdiókat építünk. Így indult a dolog J 
  
- Hogy lett Belőled hangmester? Hogy találtatok egymásra: Te és ez a szakma? Milyen fontosabb állomásai voltak eddigi életednek? 

Először is nem hívnám magamat hangmesternek, mivel nincs ilyen irányú végzettségem. Nem is tudom minek is nevezném magam J
Úgy gondolom, hogy mivel kiskorom óta zenével foglalkozom és saját erőből próbáltam tanulni és művelni magam (ellesni, olvasni), valahogy magától jött, hogy megértettem hogyan működnek a dolgok a zenében, hogy pl. mi az a frekvencia. Ehhez még rengeteget segített a zenei tudás és hallás. A hang igazából matematika, ha valaki tudja, hogyan működik a frekvencia és akusztika, akkor nagyot nem hibázhat. Jó iskola volt az is, amikor kezdőként a nagyobb hangosító cégeknél "bedobtak a mély vízbe". Még hatásosabb, hogy ha ez egy fesztiválon történik, ahol több száz ember hallgatja a produkciót :-)
  

- Volt-e valamilyen kiemelkedően nagy, szakmai sikered, amire igazán büszke vagy?

Zenészként mindenképp büszke vagyok arra, hogy hívtak élő TV adásokba muzsikálni és most is sok felkérésem van. Ezért néha nehéz is a stúdió és a színpad között választani J
Hangmérnökként (ha most magam annak nevezem) arra vagyok büszke, hogy egyre többen keresik fel stúdiónkat és nálunk akarnak dolgozni, mert tetszik nekik a "sound".
De több nagylemezt csináltam a szlovák, cseh és orosz piacra, akár mint hangmérnök, vagy mint producer. A munkám több európai országban is hallható.

 Zoli, Takács Nikolas és Robert Burian DJ

- Kik, milyen zenekarok fordultak már meg a stúdióban?

Rövid két év alatt, amióta az új stúdiókban dolgozunk már megfordult náluk Csehország és Szlovákia talán összes elismert előadója vagy zenekara, és persze sok ismeretlen is. Nem szeretünk kivételt tenni a kliensek között. A hozzáállásunk egyforma, bárki is fordul meg nálunk. Akkor néhány név, aki megfordult már itt:

Peter Cmorik, Martin Madej, Kuly (Desmod), Takács Nikolas, Balanyi Szilárd (Quimby), Ego, Igor Kmeťo, Monika Bagárová, Twiins, Zoči Voči, Robert Burian, Markéta Konvičková, Daniel Mrózek, Elis, Bohuš Matuš, Jan Bendig, Call Me Steve, Smola a Hrušky ... Hosszan sorolnám még tovább. 




- Mi motivál egy-egy felvétel elkészülése során? 

Ezt nehéz megmondani, mert a motiváció mindig más, mint ahogy minden felvétel más. 
A legnagyobb motiváció az, hogy mikor meghallgatom a végeredményt, az úgymond belepréseljen a székbe és arra késztessen, hogy újra és újra meghallgassam. 
  
- Ért már valamilyen kudarc a szakmádban?

Persze, rengeteg. Sokszor történik meg, hogy amiről azt gondolod, hogy "fú de ütős" és mennyire jól szól, másnap katasztrófába süllyed. Azt még lehet utólag korrigálni, de volt mar olyan helyzet is, hogy úgy került ki felvétel tőlünk a rádióba, hogy nem voltunk vele elégedettek, de a kliens úgy kérte.



- Látszik (hallatszik) fejlődés, változás a régebbi és a mostani projektjeid között? 

Mindenképp. Ha ez nem így lenne, nem lenne keresni valóm a szakmában. Az ember egész életében tanul. Minden felvételnél új dolgokra lehet rájönni, új tapasztalatokkal gazdagodni.
Persze nem utolsó sorban idővel az ember újabb és profibb berendezéseket vásárol, amelyek néha meghatározóak a végső hangzásban (de ez persze nem mindig igaz).

- Ez itt a reklám helye. Milyen berendezésekkel dolgozol? Bemutatnád stúdiódat?

Itt igazából két stúdióról beszélünk, amelyek egy épületen belül vannak. Tehát két felvevő és két keverő helység.
Az egyiknek egy digitális vezérlő konzol az agya, ausztrál gyártású AVsmart Tango, 32 csatornás.
A másik helységben egy Allen & Heat 24 motor faderes analóg pult van ... 
Mindkét stúdióban R.M.E.  AD / DA konverterekkel dolgozunk és a rackek több cég berendezéseivel vannak tele (Neve, Ted Fletcher, DBX, TC Electronic, ART, AXE fx, Drawmer, Furman.
A mikrofon park is a klasszikus márkáktól származnak, Neumann, AKG, Shure, Sennheiser, ART, SE Electronics.

Mint minden stúdióban, nálunk is lassan bővül a berendezések és mikrofonok száma. Ami a rögzítést illeti, három legismertebb software-el dolgozunk, Cubase, ProTools, Logic .. Macintosh és PC-kel dolgozunk. Ami magát az épületet illeti, próbáltuk úgy kitalálni, hogy kényelmes legyen. A parkolás rögtön az épület mellett van, nincs lépcső, lift. A hangszereket egyből a felvevő helységbe lehet pakolni az autóból. Van egy belső bár, pihenő helység TV és Playstation. A közeljövőben elkészül a kinti grill terasz, és tervben van meg egy épület, ahol szállást tudunk majd biztosítani a klienseknek, szauna, jacuzzi és kinti medencével is... de ez még a jövő J
  

- Dolgozol máshol is (zenekar, fellépések), vagy a stúdiózás kitölti minden idődet?

Ahogy mar írtam, egyaránt vagyok zenész, producer és hangmérnök. Szóval igen, van három stabil zenekar ahol játszom. De a zenekarok és stúdiózáson kívül nem csinálok semmit, és így is nehéz úgy csinálni, hogy ne szenvedjen kárt az egyik oldal sem.

Kihez tudod kötni legpozitívabb élményedet a munkád során? "A legnegatívabbat nem kérdezem, de ha gondolod leírhatod" :)

Legpozitívabb nincs, de persze van rengeteg pozitív... mindig jól esik, ha az előadó, vagy zenekar profi szinten teszi a dolgát, az sokat tud segíteni és a munka is gyorsabban megy. Ennek ellensúlya az, amikor minden 10 percben másképp látják a dolgot, más a véleményük. Így nagyon nehéz úgy befejezni a munkát, hogy mindenki elégedett legyen és sajnos jóval több időt is vesz ez igénybe. 


- A zenészek mindig kész anyaggal érkeznek, vagy nagyon sok minden átalakul a stúdióban? Mesélnél a folyamatról, hogyan készülnek a felvételek!?!?

Ez egy folyamat. Nem is tudnám megmondani, milyen százalékban van elosztva az, hogy ki érkezik kész anyaggal, és kivel tervezzük teljesen a nullától. Volt már úgy, hogy valaki kész elképzeléssel és ötlettel érkezett, a hangszeres dolgok már előre be voltak gyakorolva és mégis teljesen más lett a végeredmény. És persze fordítva is volt már. 
A felvétel elkészülésének folyamata is mindig változó. Attól függ, hogy mi a cél, oda sokszor több út is vezet.

Ha zenekar felvételről van szó, általában persze a dobokkal kezdünk, utána a gitárok, billentyűs hangszerek, elektronika, és végül rögzítjük az ének sávokat. A végén tisztítás, hangolás, keverés és mastering.

Sok kliensnek mi írjuk és hangszereljük a dalokat. Ilyen esetekben már csak a kész alapra kell felénekelni az ének sávot. 

De ahogyan már írtam, általában minden felvétel más hozzáállást és munka beosztást igényel.

- Mennyire időigényes a dalok rögzítése? Gondolom ez sok mindentől függ... :)

A kérdésben már benne is van a válasz J 
Ha nagyon egybe kell foglalnom, akkor kb. 5-6 nap alatt el tud készülni egy felvétel a kezdetétől egész a masteringig, de általában ez nem így működik. Jó, ha egy kis idő eltelik a munkafolyamatban, jobb a rálátás és ha nem kell vele sietni, akkor marad idő az átgondolásra, esetleges korrigálásra. 

- Milyen terveid vannak a jövőben?

Erről már fent szót ejtettem, szeretnénk befejezni a másik épületet, a környezetet kicsit rendbe rakni (mivel ez egy újépítésű épület, ami erre lett felépítve) és persze több berendezést és "kütyüt" vásárolni, hogy mindig naprakészek legyünk.


Volt már eset arra, hogy visszautasítottál megkeresést? Ha igen, lehet tudni, hogy miért?

Azt kell mondjam, hogy sajnos volt. Az okok azok változók. Volt, hogy idő hiány miatt történt, volt hogy  pénzügyi kérdésben nem tudtunk megegyezni és volt már olyan is, hogy előre tudtuk a kliensről, hogy nagyon nehéz vele az együttműködés, ezért nem vállaltuk el.
Nálunk az a legfontosabb, hogy a munka folyama után mindkét oldal elégedett legyen. Ha úgy látjuk, hogy ez nem így lesz, akkor inkább nem vállaljuk el a munkát. 


- Melyik zenei stílus áll hozzád a legközelebb?

Igazából a POP zene minden ága. Nálam úgy működik a dolog, hogy ha épp arra van kedvem, akkor hangosan dübörög a rock, máskor meg az elektronikus zenére mozdulok. Mindenevő vagyok, ami ebben a szakmában fontos. Szeretem a klasszikus zenét, jazzt és az úgymond fekete zenét, funk, RnB. Szóval időjárástól függ J 


- Hogyan látod, vannak olyan Szlovákia magyar zenekarok, együttesek akik nemzetközi szinten is megállnák a helyüket?

Abszolút. Közép Európában sok jó zenész van és jó zenekarok, projektek születnek. Itt inkább a kis piac és a kevés háttértámogatás az, ami meghatározó. De ez szerintem olyan kérdés, ami egy külön blogot érdemel J, hosszasan lehetne a témáról beszélgetni. 
  

- Kíváncsiak vagyunk a véleményedre, hogy szerinted egy olyan szlovákiai magyar zenei portál, mint az aTEMPO.sk hogyan tudná a leghatékonyabban segíteni a hazai zenészeket?

Bármilyen portál, újság, megjelenés, ahol a zenéről van szó segít és jó hogy van … A kérdés, hogy mennyi emberhez jut el az információ.

Manapság tele van az internet információval, gyorsan történnek a dolgok és az ember néha nem is veszi észre, hogy a közelében valami koncert lesz, új zenekar született, esetleg valaki valami fontosabbat elért, kiadott, stb.. 

Egy portál szerintem akkor hatékony, ha sokan látogatják, sok információt közöl és igyekszik ott lenni olyan helyszíneken, ahol valami történik. Együttműködik zenekarokkal és folyamatosan tájékoztat róluk, esetleg élőben streamel egy-egy koncertet (technikailag nem egyszerű, de megoldható).

Nagyon köszönöm, hogy vállaltad a riportalany szerepét. Örülök, hogy ez a riport, bejegyzés a blogomra kerülhetett. 

Kívánok a jövőben sok gyümölcsöző munkát, fület, lelket kényeztető dallamot, erőt és egészséget az alkotáshoz!


A riportot előre megfogalmazott kérdésekből állítottam össze. Sajnos személyes találkozóra nem került sor a riport elkészülésekor. De bízom benne, hogy erre is sort tudunk keríteni valamikor.

Elérhetőségek:  

péntek, július 18, 2014

Pinhole kísérlet No.2


"Lencsetag nélküli "objektív" házilag"

A múltkori hirtelen felindultságból elkövetett pinhole kísérleten felbuzdulva egy újabb próbát tettem. Mint az köztudott "ebay jóbarát". Mindössze 1 dollárért rendeltem a fényképezőgéphez vázsapkát és egy objektívsapkát.

 

A vázsapkát középen kifúrtam. Egy vékony lemezre nagyon kis lyukat ütöttem egy tűvel majd gondosan elcsiszolgattam a lyukat. Két  ragasztószalagcsíkkal hozzárögzítettem a vázsapkához és már kész is volt a házi készítésű objektívem.


... nem az esztétika bajnoka, de a célnak megfelel ...

A gyors objektív építést, gyors próbakép készítés követte. Néhány kép egy kis utómunka után így néz ki:







Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem tetszik a képek hangulata. Ez az életlenség miatt tökéletlen, ámde mégis közlékeny kép, amit ez a vázra tekert filléres kis "szerkezet" készít. 

Egy édes nap - XV. Mézfesztivál Inámban

15 évre visszanyúló tradíciókat követve, idén is megrendezték Inám községben a Mézfesztivált. Szakmai előadások várták a látogatókat. 


Tartalmas, mozgalmas programok folytak a színpadon, árusok, kézművesek árulták portékáikat, igazi fesztiválhangulat és nem utolsó sorban tökéletes időjárás kísérte a Mézfesztivált.







 A környező falvak és magyarországi énekes, táncos csoportok szórakoztatták a fesztiválra látogatókat. Idén is sor került a Mézkirálynő választásra. Szakmai zsűri díjazta a mézversenyre, mézes sütemények versenyére és a  mézborok versenyére nevezett finomságokat, édességeket.




A sok fellépő táncos, énekes csoport mellett a Fesztivál sztárvendége idén Marót Viki és a Nova Kúltúr Zenekar volt. Jó hangulatban, pörgő ritmusokkal csábították táncba a közönséget.

Évente egyszer

Kivirágzott a kaktusz. Évente egy alkalommal teszi. Sikerült elkapnom ezt a napot:



csütörtök, július 10, 2014

Helios-44-2 58mm / f2


Egy filmes Zenit géphez széria tartozékként szolgáló igazi orosz Helios-44-2/58mm f2 M42-es boldog tulajdonosa lettem a minap (DX vázon kb. 90mm az objektív gyújtótávolsága). 

... M42-es Helios a Nikon vázon ...

Azt tudni kell, hogy az M42-es menettel ellátott objektív nem passzol a Nikon gépehez. Éppen ezért az ebay-ről rendeltem egy közgyűrűt, ami kiváltotta ezt a "problémát". 


... egy igazi orosz ...

Először csak egy sima közgyűrűt rendeltem, de ennél sajnos észre kellet vennem, hogy az M42-es objektív a végtelenbe nem tudott élesíteni.

Éppen ezért egy olyan közgyűrű volt a megoldás, ami egy lencsetagot tartalmaz.


Miután el is meglett, az objektív teljesítette a hozzá fűzött reményeket. Teljesen manuális módban működik csak. Azon túl, hogy a közgyűrű segítségével a vázra kattan, szinte semmi  más kapcsolata nincs a géppel. 

Az objektívet portrézás (és kísérletezés) céljából vásároltam. Hogy bemutassam mire képes a Nikon vázra szerelt Helios objektív, modellem Rex (Nyalóka) lett :)


... itt igazán látványos mire képes a Helios ...

Néhány pillanatra még kimozdultam a természetbe, hogy készüljön néhány semleges felvétel is. Amit viszont el kell, hogy mondjak, mint tapasztalat, hogy tág rekesznél (f2, f2.8) távolra nem pontosan élesít a Nikon vázra rátekert Helios... A keresőben a kép témája élesnek tűnik, élesnek jelzi a gép, de a végeredmény nagyon messze van az "éles" képtől. 


 

... a példaként bemutatott képek nyers állapotukban kerültak a bejegyzésbe. 
Nincsenek utómunkázva ...

Viszont el kell, hogy mondjam, hogy a közeli portré minősége, hangulata (bukéja) simán lepipálja a Nikon 50mm f1.8 által közvetített képet. A Helios képei szerintem kicsit olyanok, mintha egy full frame géppel készültek volna. Talán épp ezért szerettem bele.

kedd, július 08, 2014

Magnetta - próbamunka


Mivel grafikusi pozíciót, munkát keresek, az egyik céghez próbamunkára készítettem grafikákat a kiírt feladat szerint. 

Első feladatként egy elképzelt élelmiszer kiskereskedelmi vállalat házhozszállítási szolgáltatásának reklámgrafikáját kellett kivitelezni. A grafika feladata az volt, hogy a vásárlók ösztönözze házhozszállító vásárlásra. Online és nyomtatott reklámot kellett készíteni, majd a kiszállító járműre is tervezni kellett egy vizualizációs grafikát. A próbamunka ezen része így sikerült:


 ( A feltüntetett telefonszám, email cím, web cím fiktív!!! )

Második feladatként az állást meghirdető cég cégarculati megjelenését, képi társítását kellett grafikába önteni egy szlogen köré építve. A szlogen így hangzott: “Vonzó ötletek – vonzó megoldások”

A második feladat megoldásaként született a következő grafika:



szerda, július 02, 2014

Nyugodj békében Écsanya!

Egy komoly háború vesztese. Egy háborúé, amelyben az első csata győzelmét elkönyvelhette, ám a második csatában alul maradt.  



Egy verset kaptam üzenetben, megosztanám ebben a bejegyzésben:

Istenke, vedd térdedre édesanyámat, 
ringasd szelíden, mert nagyon elfáradt. 

Ki adtál életet, adj neki most álmot, 
és mivel ígértél, szavadat kell állnod. 

Mert ő mindig hitt és sose kételkedett, 
szájára suttogva vette a nevedet.

Nyugodj békében Écsanya! Hiányozni fogsz