hétfő, augusztus 31, 2009

Edda, Ismerős Arcok, holdfény, séta...

Egy újabb hétvége telt el. És újra itthon voltam. Már többeknek is feltűnt a dolog :-) Hogy hát "hogyhogy már megint itthon vagyok?". A dolognak több oka is lehet... Amit említeni fogok, az az, hogy jól jöttek ki az állami ünnepek és sikerült elcserélnem a napjaimat...
Tegnap egy kis délutáni mozizás (megnéztük a Képlet c. filmet) és sütizés, a lemenő nap fotózása után, - hogy Bigyi nehogy megelőzzön :-) - abszolváltam idei harmadik Edda művek koncertemet Ipolynyéken (Vinica) :-). A koncert címe az lehetett volna, hogy "Drága véreim!". Ez a két szó volt, ami leggyakrabban elhangzott a koncert során... Dehát ettől Pataky Pataky, no és a hangjától... De az Edda úgy szólt, ahogy az már tőlük megszokott: zeneileg profi módon, tisztán és érthetően. Útközben az célállomások között egy érdekes hangzású és még érdekesebb szövegvilággal rendelkező zenekar dalai szóltak a hangszórókból. Sajnos csak koncertfelvétel volt, ami nem volt az igazi, de már intézkedtem a stúdióalbumok ügyében (Köszi...). A zenekar neve Ismerős Arcok. Emlékeim szerint hallottam már dalt tőlük, de igazából csak a Kárpátok alján történő kirándulás alkalmával derült ki számomra, kinek a dalai szólnak. Ajánlom mindenki figyelmébe. Nagyon jó szövegeik és zenéik vannak. A Barátom c. daluk szinte egész este az eszembe volt, főleg, hogy volt aki elmékeztett rá... Mivel jó minőségben sajnos nem találtam a jútúbon videót ebből a dalból, ezért a Fenyők c. csatoltam ide :-)

Szép hétvége volt..., de milyen szép... :-)))

kedd, augusztus 25, 2009

Eljött az óra...

Végre megjött. Végre a kezembe foghattam. Vártam rá több mint két hetet a beszállitó cég nyári szabija miatt. Már majdnem visszamondtam a megrendelést, mire Poci megcsörgette a telefonomat, hogy "keresnek a rendőrségről. Vigyem a pénztárcámat, mert ki kell fizetnem a birságot"... Tudtam, hogy megjött a várva várt órám. Ugye szép? :-)

vasárnap, augusztus 23, 2009

10 000km / óra!!!

A tegnap estének úgy indultam neki, hogy szép kerek számor fog mutatni a kilóméterszámláló egység az autómon.
A fantaztikusan sikerült este után hazafelé tartva, egyik szemem felét :-) a kilóméterszámlálón tartottam. Óvatosan autókáztam, mert esett az eső és az utak széléről őzek, nyulak, macskák, rókák szeme világitott rám vissza. Közeledett a bizonyos szám. Épp Szlovákgyarmat (Slovenské Ďarmoty) határában jártam, mikor a 9999 átvaltott 10000-re.Oldalra álltam, hogy a telefonom fényképezőjét használva készitsek erről az eseményról fényképet. Ekkor vettem észre, hogy az óra 0:00-t mutatott. A hideg futkosott a hátamon... :-) Pont éjfélkor lett 10000 km az autómon...

péntek, augusztus 21, 2009

Balatonalmádi 2009

Végre hozzájutok a blogom szerkesztéséhez is. Valahogy ez a hét egy kicsit fárasztó volt. A hétvégét Balatonalmádi-n töltöttem 7 emberke társaságában. Elmondhatom, hogy nagyon kellemes hétvége volt. Az időjárás (ugye, ami ilyenkor nyáron nem mindegy, hogy milyen...) kifogástalan volt. Kis "mininyaralásunk" indító napjának reggelén pénteken borús, borongós volt az időjárás, olyan igazi utazós, nem izzadós... Persze délutánig a nap félredobta a felhőtakaróit és kivetkőzve magából teljes erejével tombolt, de ennek igazán örültünk. Végülis nyár van :-)
Kisi, Anna, és G jöttek értem. Bigyi és Poci Rhino-val vágott neki az útnak. A 8 emberből álló társaság két tagja Robi és Marianna ugyancsak külön autóval indultak neki a túrának. Útközben még megejtettünk egy "kisebb" bevásárlást. Telepakoltuk az autókat minden széppel, jóval és finommal :-)
Megérkezve a nyaralóba - ami Kisi állítása szerint a Rubik család nyaralója volt - átvettük szálláshelyeinket, majd Rhino-t próbáltuk beterelgetni a kapufeljárón, ugyanis kissé alacsonyan hordja a hasát, így néhány alápakolt fadarabbal, szekrényajtóval állítottunk a hasmagasságán. Bigyi nagy örömére a művelet sikeresen végre volt hajtva :-)
Néhány dobozos Soproni elfogyasztása után megjött az étvágy is. Házigazdánk óriási lendülettel hús és kolbászok sütögetéséhez fogott az egyre éhesebb társaság nagy-nagy örömére :-)
Mondanom sem kell, hogy nagyon finom volt a menü. Nagyon rá voltunk készülve, hogy majd megkóstoljuk a "Fény"-t, de sajnos Robi a szódásszifon "bombicska" betárazóját otthon felejtette. El is maradt az élmény :-) Este a jó hangulattól vezérelve elsétáltunk a Balaton partjára a helyi horgászok nem túl nagy örömére.
Másnap (mikor már a koalák is előmásztak az eukaliptusz levelek takarásából) meglátogattuk a strandot. Nem mondható el rólam, hogy nagy napimádó volnék. Nem is napoztam. Két megmártózással és két sör elfogyasztásával el is intéztem idei balaton"party" fürdőzésemet. Nekem elég is volt belőle ennyi.Visszatérve a nyaralóba Robi komoly főzőcskézésbe kezdett. Hoztak két nyulat (amit meg nem hoztak az a hal és a csirke...., de ez hosszú történet...) és valami nagyon finomat kreált belőle. Készült még lecsó, és Anna az előző naphoz hasonlóan nagyon fincsi görögsalátával fokozta az ízkavalkádot. Szóval nem éheztünk :-)
Az ételek leöblitéséhez Poci és G a Fénybe szánt alpanyagokat próbálták megfelelően keverni. Érdekes izvilágot raktak az asztalra. Komoly koktélozás vette kezdetét.
Mindezek után úgy döntöttünk belevetjük magunkat a "balmádi"-s nightlife-ba. Kevertem körtés és narancsos italt :-) Azt vittük magunkal. Kisebb megállókkal eljutottunk a strand főbejáratáig, ahol egy borfesztiválos hangulatba csöppentünk. Ha már ott voltunk megkóstoltuk a helyi dombok gyümölcséből készített nemes nedüt :-) Sajtot majszolva elfogyasztottunk három üveg borocskát.
Visszafelé indulva még lecsúszott egy girosz is. Visszatérve még beszélgettünk kicsit, dudorgattunk egy kis dárenbészt és elmentünk aludni. Volt vagy hajnali három óra :-)
Vasárnap a búcsú nyomott hangulata látszódott mindenkin. Kitakaritottunk, összepakoltunk... Gyorsan elrohant ez az ingerekkel teli hétvége :-) Remélem lesz még ilyen! Ja, és köszi :-)

szerda, augusztus 12, 2009

Hullanak a csillagok...

Hogy honnan ered az "augusztusi hullócsillagok" szópáros? Hát lássuk csak. A 109P/Swift-Tuttle üstökösnek köszönhető, hogy minden augusztus 11-12-én gyönyörűséges látvány tárul a földlakók szeme elé. Az üstökös által kibocsátott porfelhő és bolygónk légkörének tallkozója okozza ezt a meteorjelenséget.
Első feljegyzések Kr.u. 36-ból származnak kínai csillagászoktól. Az augusztusi meteorok a Perseus csillagkép irányából látszanak szétsugárzódni, innen ered a Perseidák elnevezés. Az apró porszemek, amelyek bolygónkhoz viszonyítva másodpercenként 61 kilométeres sebességgel lépnek be légkörünkbe, nagyjából 100 kilométer magasságban látványos fényjelenség kíséretében lefékeződnek, szétporladnak.A maximum ugyan augusztus 12-én este várható, ekkor óránként 10-30 meteor megpillantására van esély, de 13-án és 14-én este is marad még esélyünk gyönyörködni a látványban... Remélem a felhők sem fognak zavarkodni! Nézzük együtt...! Most több várható, mint a múltkor... ;-)

csütörtök, augusztus 06, 2009

Egy újabb dal - No.17

Hogy folytassam a zenei finomságokat bemutató sorozatomat, most egy nyíregyházi népzenészekből és debreceni rockerekből összeállt bandát szeretnék bemutatni. Zenei stílusukat talán úgy jellemezhetném közös gyűjtőszóval, ha azt írom: folk'n'roll.
A FOLK ERROR nevű zenekat 2006. tavaszán alakult meg a Nyíregyházi Főiskola kolijában. Az együttes népzenei alapokat és könnyűzenei érzéseket vegyít egészen újszerű módon, megkombinálva azt ismerősnek tűnő dallamfoszlányokkal, amitől az ember még jobban rámozdul a zenére :-)Hasonló stílusban nyomuló zenekart (gondolok itt a népzenei alapokra) láttam a Volt Fesztiválon Sopronban. Amint a zenekar tagjait elemezgettem, találtam is egy ismerős arcot, mégpedig a Goulash Exotica brácsását Kaszap Atillát.

Weblapjuk új flash design-t kapott. Megjelent első hivatalosnak nevezhető albumuk is, amibe bele lehet hallgatni az oldalukról belinkelt lejátszón keresztül.
Jó szórakozást! :-)







Ugye nem is rossz? :-)

szerda, augusztus 05, 2009

Egy újabb dal - No.16

Hogy ki is az az Oren Lavie nem nagyon tudom. Amit tudok róla, hogy Izraelben született 1976-ban. Londonban tanult zenét és drámát, 2001-ben New York-ba költözik, ahol mindenféle munkával próbálta eltartani magát, itt kezd el zenét írni.
Berlinben felvette első albumát, a "The Opposite Side of the Sea"-t. A lemez 2007 elején jelent meg. A lenti videó az albumon szereplő Her Morning Elegance c. dalból készült.

Szerintem nagyon jól ki van gondolva a klipp. Nagy munka van benne az biztos. Komoly művészklipp

kedd, augusztus 04, 2009

Egy újabb dal - No.15

A Mattafix egy brit könnyűzenei duó. Tagok: Marlon Roudette és Preetesh Hirji. Sajátos zenei világuk hip-hop, rap, alternatív rock, R&B, reggae, blues, jazz, soul és világzenei elemeket ötvöz. No ezt jól bekombináltam :-) Első albumukat, amivel nagyot robbantottak 2005-ben adták ki Signs of a Struggle címmel. Ez az album pozitív kritikákat kapott és több európai országban felkerült a TOP 100-as slágerlistákra. Konkrétan nekem is tetszik. Gondolom a Big city life c. dalt nem kell bemutatnom senkinek...

Következő albumuk a Rhythm & Hymns 2007 október 22-én került a boltokba. Erről az albumról szeretnék bemutatni egy videóklippet ami a Living Darfur cimet kapta, melyet Kelet-Csád háború súlytotta területén forgattak, hogy felhívják az emberek figyelmét az ott folyó kegyetlenkedésekre.Egy weboldalon olvastam a következő néhány sort: "Ha nincsen pénzünk bólogató kutyát venni a kocsi hátsó ablakába, vagy a család egyszerűen leszavazta az ötletet, elég beszerezni a Mattafix új lemezét, attól ugyanis garantáltan minden utas bólogatni fog." :-)

vasárnap, augusztus 02, 2009

Új idők...

Csütörtökön tiszteletemet tettem egy internetes üzletben, ami karórákkal foglalkozik. Körülnéztem és mondhatni beleszerettem az egyik órába.
Volt időszak, mikor nem hordtam órát, mert valahogy mindig megálltak a karomon. Aztán hosszú évek után kedves barátom és kollégám rábeszélt, hogy vegyünk egyet. Ő is rendel egyet, meg én is. Azóta meg sem tudnék válni tőle. Ha nincs a karomon, keresem, hiányzik :-)
Úgy döntöttem meglepem magamat és megrendeltem az új kiszemelt "időmutató alkalmatosságot". Remélem a jövőhét folyamán elküldik!Hogy tetszik???? :-)

szombat, augusztus 01, 2009

Tankok Somorján...

Újabb hétvége, hogy itt maradtam Dunaszerdahelyen. Tegnap este Poci, Bigyi meg én célbavettük Somorját egy kis punk&roll kedvéért. A Pomléban 20. szülinapját ünnepelte a Tankcsapda.
Egy fergeteges 2,5 órás koncertet nyomattak a srácok. Igazi pörgős, "eresztd el a hajam" koncert volt ez a tegnapi. Végig énekeltem az egészet. Egy kicsit rekedt is a torkom ma :-) Csináltam néhány fotót. Volt, hogy az első sorokból fotóztam. Az élvezhető képek a galériában találhatóak. Nézőközönség volt bőven. Idősek és fiatalok egyaránt. Előzenekarként a Phoenix lépett fel, vendégzenekar a győri Auróra volt. Ezek a koncertek is jók voltak. Hangzásukért a Fullhang felelt. Újra kitettek magukért a hangosítók. Gratuláció jár a profi munkáért. Egy élmény volt ez a koncert. Remélem még sokáig dübörögnek még a Tankok!

Boldog szülinapot Tankcsapda!