hétfő, szeptember 28, 2009

Bánkon jártunk - Kirándultunk

Egy újabb kellemes hétvégét tudhatok a magaménak. Bár szerintem fogalmazhatnék bátran többes számban is :-) Ugye?... :-)Végre fotózhattam is - volt téma - és kipróbálhattam az új fényképezőgépemet. Ahogy észrevettem Rita is könnyen megbarátkozott ezzel az újdonsággal. :-) Nagyon szép képeket készített. Ez az első kép is az Ő műve.
Péntek este autós mozit csináltunk, miközben (sok fekete) gumicukrot rágcsáltunk :-)))). Az Út a vadonba (Into the Wild) című filmet néztük meg, Sean Penn rendezésében. Az mellett, hogy szemet gyönyörködtető félvételek, képkockák sokasága áradt a ember felé a filmből,mindezt az élményt még az Eddie Wedder zenéje fokozza.

Nagyon tetszett a film. Ajánlom mindenkinek ezt a megtörtént események alapján elkészített filmet.

Sajnos a szombati program megváltozott. Reggel koncertre kellett volna mennünk, de "bizonyos okok miatt" elmaradt. Sajnáltam is, de remélem lesz még rá alkalom, hogy egy ilyen énekkari koncertnek a részese lehessek! Az eltervezett program többi része szerencsére megvalósult. Egy fincsi ebéddel inditottuk a napi programot. Köszi érte :-) Így jóllakottan indultunk neki szombati kis túránknak. A helyszín Bánk volt. Pontosabban a bánki tó.A falu, a környezet nagyon szép és rendezett volt. Érkezéskor egy útelterelésbe ütköztünk. Egyenruhás rendőrök terelgették az autókat a fõútról a falu mellékutcáiba, mert mint kiderült szüreti felvonulás volt készülőben. Volt egy kis kérdezősködés a tó hollétét illetően, egy kis falunézés, parkolás és máris szemünk elé tárult a tó teljes szépségével. Körbe is sétáltuk. A főút felől - ami le volt zárva - népviseletbe öltözött lányok, fiúk, lovasok, hintók érkeztek és nótaszó hallatszott. El is indultunk, hogy megnézzük ezt a kis össznépi parádét.Résztvettünk a megvendégelésen is :-) Igaz, nem fogyasztottunk, de jól esett, hogy megkínálták az idegnekeket (gondolok itt magunkra). Kedves emberek laknak arrafelé. Szerettük volna megnézni a templomot is, de zárva volt. Egy kis utánajárással aztán sikerült kinyittatnunk. Ezek után visszatértünk a tópartra sétálni és üldögélni... Kellemes volt Megvártuk míg lemegy a nap. Mivel fázni kezdtünk, betértünk a helyi Bowling Pizzeria-ba egy forró teára. Nagyon jól esett. És ha már pizzéria, akkor megettünk egy pizzát is, majd hazafelé indultunk :-). Az est egy hosszúúúúú sétával zárult... :-) Hmmm... Kellemes nap volt. Nagyon az :-)

csütörtök, szeptember 24, 2009

Nikon D90 - Egy újabb álom beteljesedése

Eddig egy FUJIFILM S5000-es volt a társam a fényképezésben. Nagyon jól megvagyunk még mindig, de már rég dédelgetett vágyam volt már, hogy legyen egy tükürreflexes gépem. Vártam, vártam... Végre eljött a pillanat. Rászántam magam és vettem egy NIKON D90-est. Nehéz szívvel kattintottam az "objednať" gombra az internetes shop megrendelőjének kitöltése végén. De megtettem és bízom benne, hogy nem fogom megbánni. Érzem, hogy jól megleszünk :-)
A gép tegnap érkezett, ígyhát sajnos még nem nagyon volt alkalmam tesztelgetni. Kit-be vettem. Ha most pontos szeretnék lenni, akkor egy AF-S DX Nikkor 18-105 mm f/3,5-5,6G ED VR objektívvel egy "csokorban".Objektívvel együtt fél kiló körüli a kicsike. Olyan jó érzés, hogy fénykékezéskor van egy gép az ember kezébe.
Nagyon nagy dolgokat, meg tapasztalatokat még nem nagyon tudok írni. Még csak ismerkedünk, de majd ha tapasztalok, akkor azt itt leírom. Még sürgősen kell hozzá kerítenem egy jó kis táskát, ami praktikus és el fér benne a gép.Azt, hogy mennyire örülök, azt nem tudom itt leírni. Legyen elég annyi, hogy nagyon. :-)))

vasárnap, szeptember 20, 2009

Egy filmes szombat...és vasárnap.... :-)

Sajnos nem tudtam hazamenni, pedig jó lett volna... Úgy döntöttem, hogy csinálok egy "édes semmittevős mozizós hétvégét". Úgy terveztem próbálok reggel aludni, de a cég vérebei nem hagyták, hogy ezt kivitelezzem.
Gondosan felébresztettek fél 9-kor... :-)))) És már nem tudtam visszaaludni. Ígyhát megkezdtem a betervezett (házi)mozizást :-) Mivel ajánlották, végre megnéztem "Benjamin Button"-t, ami nagyon érdekes történettel varázsolt el. Aztán "tanácsra" valami könnyebben emészthetőt néztem meg. Ez volt a "Spanom csaja" című film. Ezek után a "Majdnem szűz" cimű magyar film következett (amin egy picit bealudtam....). Ezt követte a "Szex és New York", ami nagyon, de nagyon jól sikerült, bár nagyon gyengének ítéltem az elején, a vége nagyon "Hollywood"-i lett :-) És a végére maradt egy film, aminek a címe az volt, hogy "Cserebere szerencse". Ez is olyan laza film volt.
Ja, és hogy még mit felejtettem el??? Dél körül "főztem". Pontosabban sütöttem :-) Egy kis kolbászt :-) Amolyan kerti grillezést csináltam az előszobámban :-) Nagyon finom volt. A körítés egy kis sült hagyma, paprika és paradicsom volt. :-)
Jó volt, na... :-) Ugye jól néz ki????
Hmmmm.... Vasárnap reggel "B" Győrbe hívott. Engedve a csábításnak el is mentem . 2 póló és egy ing társaságában tértem vissza :-) No, így telt a hétvégém :-)

szerda, szeptember 16, 2009

Jánošík , popcorn, cola...

Tegnap áldoztunk a filmkultúra oltárán. Mozit látogattunk a MAX-ban itt Dunaszerdahelyen. A nagy beharangozás után kíváncsisággal töltött el, vajon milyen lett az új Jánošík film. Poci és Bigyi társaságában be is ültünk. Kb. tizen voltunk a moziba. Maga a mozi mint helyszín nagyon szimpatikus volt. Kényelmes székekkel, elegendő hellyel a lábaknám. A filmről viszont nem tudok ennyire pozitívan nyilatkozni.

Eléggé hosszúra sikeredett. A helyszínek kiválasztása tökéletesre volt, szerintem a színészek is nagyon tehetségesen játszottak, de a rendezés nem tűnt annyira nagyon profinak. Ami feltűnt mindjárt az elejétől, hogy az egész film túl sötét volt. Nem voltak élénk színek, világos égbolt, nappali fény. Mondjuk azt is el tudom képzelni esetleg, hogy a 2458-ik kópiáját néztük az eredeti filmtekercsnek, de akkor meg minek vetítenek nem megfelő minőségű filmtekercset... Node ezt nem én fogom eldönteni. Aztán annyira erőltették a "válamon van a kamera, amitől úgy tűnik, mintha benne lennék a történetbe" dolgot, hogy ettől lettek élvezhetetlenek a pörgősebb jelenetek. Annyira mozgott, annyira rezgett minden, hogy az ember beleszédült és az már átlépte a zavaró határt. És hát hangzásilag sem nyűgözött le...Most lehet, hogy jól lehúztam a filmet, de azért örültem, hogy megnéztem. De azt nem értem (ezt a Honfoglalás c. filmnél sem értettem), hogy miért kellett hogy külföldi színész alakítsa a főszereplőt...? Mintha nem volna hasonló karakter a szlovák színészek soraiban. Pedig biztos van, sőt szerintem legalább annyira tehetséges.
Node, ez is csak az én saját véleményem. Amin viszont jót derültem az az volt, hogy a film kezdő kockáiban kettes sorba masírozó katonák a "Csinom Palkó"-t énekelték :-) Most vettem csak észre, hogy Kassáról ismert színész ismerősöm Bocsársky Attila is játszott a filmben.
Aki szereti az ilyen "happy end" mentes történelmi jellegű filmeket, az azért bátran nézze meg. Remélem ezzel a néhány sorral nem vettem el senki kedvét ettől a filmtől!

hétfő, szeptember 14, 2009

Most múlik pontosan...

Van egy dal. Egy dal, aminek a dallama annyira megfogott, hogy elkezdtem nyomozni. A dalt a Patria Rádió kívánságműsorában hallottam először. Valahogy soha nem sikerült elkapnom, ki is az előadó. Amit tudtam, hogy népzenei alapok, amiket egy nagyon szép női énekhang ékesít. Ma újra hallottam. Amint tehettem rákerestem az interneten a rádió honlapjára, hátha van arcívum. És igen... sikerült :-) Kiderült, hogy a dal címe: Most múlik pontosan. Következő lépés volt a youtube volt. És rá is akadtam. Az első a verzió a Csík zenekar tévés fellépését örökíti meg:


Sőt legnagyobb meglepetésemre találtam még erre a dalra más előadót is... A Quimby klippet is csinált hozzá. Hogy ez a dal kinek a műve nem tudom, de nem is volt kedvem kutatni. Örülök, hogy rátaláltam és megoszthatom itt a blogon . Hallgassátok meg!

Ugye jó?

Hollókő - kirándultunk

Mindig szívesen jön haza az ember, hogy újra meg újra láthassa, ölelhesse szeretteit. Be kell, hogy valljam élvezem egy kicsit, ahogy kérdezgetnek, mint rég látott ismerőst, kinálgatnak kedvenc ételemmel (pl. rakott krumpli) :-). Szóval egy kicsi ünnep minden hazajövetel. Nem történt ez másképp ezen a hétvégén sem. Vártak szüleim, talán a kutyánk (Csibész) is, és várt a kedvenc rakott krumplim is (ami mellesleg isteni finomra sikeredett). Péntek este még volt egy találkám egy kedves ifjú hölgyel :-), A találka szombatba nyúlott :-) Ez egy amolyan megbeszélése volt ez a szombati programnak... :-) Szombaton délután fél 3 körül Rita és én :-) útra keltünk, hogy meghóditsuk a Világörökség egy gyöngyszemét.A cél Hollókő volt. Szégyenlem is magam, hogy eddig nem láttam ezt a csodálatos kis helyet, ami kb. 50km-re van falumtól. De mint mondani szokták: "ami késik, nem múlik". Örülök, hogy láthattam. Nagyon érdekes a hely. Mintaha megállt volna az idő ezen a helyen. Persze látni, hogy gondoskodnak arról, hogy a hely méltó legyen címére.

Az ófalu köves utcája a kis ablakos, tornácos házak, a fatemplom, és kicsivel a falu felett vigyázó vár. Mindez zöld környezetbe, különleges hangulatba varázsolja az embert. Mi először egy kis hegymászás után a várat tekintettük meg, majd utóbb a falut.

Ezek után ismét visszatértünk a vár melletti kis dombra, hogy onnan gyönyörködhessünk az elénk táruló panorámában és később a naplementében. Tényleg felejthetetlen élmény lett számomra. Sőt, szeretnék oda visszatérni, hogy fotózhassam olyankor, mikor még "turista mentes" a hely. Remélem mihamarabb visszalátogatunk erre a kis "időkapszulába zár helyre"! A csodálatos napnyugta után elindultunk hazafelé.

Utunk Balassagyarmaton keresztül haladt, ígyhát betértünk egy kis "életédesítőre" a kereszteződésben található cukrászdába :-) A finomságok után egy eddig "ismeretlen műfaj" részese lehettem - bár szerintem nem csak nekem volt mindez ismeretlen. Mindenesetre ez a brutálisan jó ötlet Rita fejéből pattant ki. Remélem lesz még ilyen! :-) Kétszemélyes autós mozit csináltunk. A kicsi eee pc-re filmet másoltam és úgy néztük, mint a moziban :-)))) Annyira különleges volt, hogy a receptet is le kell, hogy írjam :-). Hozzávalók: Egy autó, egy notebook, sötét, kényelmes ülés, chips, üdítő és egy társ, akivel nézed a filmet. Aki teheti, próbálja ki!!! :-))) Eszembe nem jutott volna, de nagyon jó volt. Hát valahogy így telt el a hétvége péntekje és szombatja...és vasárnap hajnala :-))))

kedd, szeptember 08, 2009

Ebédem :-)

Ma új irodába költöztem. "Kicsit" zsúfolt volt a napom, még étvágyam sem volt, igy nem mentem ebédre. Megkértem kedves kolléganőimet, hogy hozzák át a kajámat az ebédlőből. Nagyon kedvesek voltak és mikor visszaértem a városból, az ebédem a konyhában várt. Valahogy igy nézett ki a nekem szánt "csomag":
Nagyot röhögtem rajta. Köszönöm :-)

csütörtök, szeptember 03, 2009

Palacsinta, sajt, sonka... :-)

Meghosszabbított hétvégém után, kedden dél körül visszafelé indultam. Útközben próbáltam ígéretemet betartani és betértem Inámba (Dolinka), hogy ..... és a legígért zenéket odaadjam egy végtelenül kedves és aranyos ifjú hölgynek. :-) Meglepetéssel várt, amit a háta mögül csempészett a kezembe. Egy alufóliába tekert "csomagot" adott át nekem. Ideérve szinte az első dolog az volt, hogy kicsomagoljam. A csomagban nagyon fincsi kaja várt, ami igy nézett ki:Elmondhatom, nekem elhiheti mindenki, hogy nagyon finom volt. Senkinek nem adtam belőle :-) Mind megettem. Köszönöm "R", isteni volt :-)