A következő címkéjű bejegyzések mutatása: HTC One V. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: HTC One V. Összes bejegyzés megjelenítése

kedd, szeptember 10, 2013

Nyúl a sütőben

Ezennel bemutatnám első sütőben sült négy emberes étkemet. Hétvégére baráti látogatást tett nálunk Bigyi és Poci(Tibi és Sziszi). Mozgalmas pár napot töltöttünk el így négyesben. De erről majd egy későbbi bejegyzésben számolok be :)

... Poci, Bigyi, én, és Rita a Vidámparkban ...

De mivel ez a bejegyzés nem erről szól, hagyom is ezeket a részleteket. Ami ide tartozik az az, hogy hoztak nyulat. Méghozzá lefagyasztva :) Mivel mélyhűtőnkbe nem nagyon fért el, míg ők várost (várat) néztek én elkészítettem első sütőben sült ételemet. 

Mennyiségekbe nem mennék bele, hogy miből-mennyi került a tálba - meg mert nem igazán tudom, csak úgy sacc/kb került bele minden - , csak arról számolnék be, hogy a miután lecsontoztam a húst, túzálló sütőtálba tettem(jénai), locsoltam rá egy kis oliva olajat, megborsoztam, megsóztam, felüdítettem egy kevés borral, karikára vágott hagymát tettem a húsok közé. Egy kis fokhagyma is került bele. Majd mikor mindezt összekevertem, lefedtem alufóliával és az előremelegített - először beindított - sütőbe tettem. Ezek után vártam a csodát :) Szeleteltem még krumplikarikákat is, ezeket is betettem sülni.

... a nagy mű  (sajnos csak telefonos fotó) ...

Mikor megérkezett mindenki, nem hitték, hogy nyulat sütöttem :) Nekem nagyon tetszett a kis hirtelen szakácskodás. Annak meg, hogy a végeredménye is sikeres volt, külön örültem. Olyannyira jó lett, hogy a két nyúlhúst nem fogyasztó hölgy is jóízűen falatozott ebből az étekből. Jó volt nézni, ahogy elfogy a tálból minden falat :) 

hétfő, január 28, 2013

Android az Eee PC-n

Jó néhány éve, hogy az ASUS Eee PC sorozatának legelső darabjainak egyikével ismerkedtem. A "kis fehér óriás" a 701-es széria 4 GB-os SSD memóriás darabja. Eredetileg saját Eee PC-s Linux irányította a kis gépet, amir már néhány alkalommal Ubuntu-t telepítettem. Egy időben volt rajta Windows is. 
 


 Tegnapelőtt jött egy kóbor ötlet, hogy mi lenne, ha rápróbálnék egy Android-ot... Egy kis keresgélés után az egyik weboldalon találtam kis tervemhez alapanyagot. Nem hittem volna, hogy sikerül, de azért megpróbáltam. Mostanában már nem használtam a kis Eee-t, belevágtam hát... És láss csodát. A tervem működik.




A gép néhány másodperc alatt felfut, gyorsan reagál és a google play oldalról szinte bármilyen alkalmazás letölthető rá.  







 Az Android a tapizós képernyőkre van kitalálva, de ügyesen át vitték rá a touchpad vezérlését = van egérpad. Sőt ha az Eee Pc usb portjába külső egeret szúrok, az is működik. A wifi tökéletes, van 3 usb a gépen + egy kártyaolvasó... Most majd még tesztelem, de úgy tűnik egymásra talált az Asus Eee Pc-je és az Android 4 Ice Cream Sandwich.

szerda, október 03, 2012

Magyar és tót...

Egy kis fejszellőztetésre mentem. Meglátogattam nagyapámat. Beszélgettünk. Megtaláltuk közös témánkat :) Szó szót követett, majd előkerült egy régi szótár. De nem is akármilyen: 


SLOVNÍK MAĎARSKÝ A SLOVENSKÝ - MAGYAR ÉS TÓT SZÓTÁR
BUDAPEŠŤ - BUDAPEST
Bratia Révai literárny ústav úč.spol. - Révai Testvérek irodalmi intézet R.T.

csütörtök, augusztus 30, 2012

Rubik-kocka betonból :)

Ma Besztercebánya (Banská Bystrica) felé autóztunk, amikor Nagykürtös (Veľký Krtíš) és Kékkő (Modrý Kameň) között az út bal oldalán megpillantottam valami különlegeset. Mivel nem értünk rá megállni, elhatároztam, hogy hazafelé néhány pillanatra megállok és megörökítem ezt a nagyon kreatív "kerdeményezést". Az út másik oldalán autókat büntetgető, álldogáló, sebességmérő fakabátok még be is szóltak, hogy "szeretném otthon kirakni?" :)
 ... a Rubik-kockának álcázott betontömb ...
Ilyet eddig csak az interneten vagy a facebookon láttam. Ami biztos, hogy sokkal jobban mutat így kifestve a betontömb, mint ha csak úgy állna ott szürkén. Gratulálok! Nagyon tetszik :)

szombat, augusztus 25, 2012

Szilvás muffin :)

Rita ma úgy döntött, hogy szilvalekvárral megbolondított muffint készít.

vasárnap, augusztus 05, 2012

PicÚr akcióban...

A tegnapi autó porszívózása előtt az ablakba "cuppantós" napellenzőt a kinti padra tettem és ott felejtettem... Ez lett a vége...


kedd, július 24, 2012

Ebéd...


péntek, július 13, 2012

HTC + Android = király :)

Egy HTC ONE V lett társamul. A "ONE" termékcsalád "leggyengébb" hardware-el alátámasztott telefonjával ismerkedem.
A Sonyericsson Vivaz után, ami Symbian platformon futott, az Androiddal felvértezett HTC valami felüdülés.
Ma pl. sikerült a wifi-s nyomdával "összeismertetni". Kommunikálnak rendesen = tudok telefonról nyomtatni :)
Mindössze pár hete használom, de tetszik az tuti :) Mivel elég gyakran nyúzom az üzemideje valahogy nem túl jó. Gondolom idővel ez változik majd (köszönhető, hogy majd nem lesz már újdonság a kezemben :)...). Ami meg az alkalmazások tárházát illeti, hát az szinte végtelen :) A zenével kapcsolatos alkalmazásoktól a fényképezős cuccokon keresztül minden megtalálható. A fényképezője jól teljesít (főleg nappal). Hibátlanul együttműködik a feltelepített alkalmazásokkal.

... virágzó kaktusz ...
... ez az egyik aplikáció + a fényképező közös munkájának erednénye ...
Eredetileg a HTC Derise-t néztem ki, de mire rászántam magam, hogy megveszem, kivették a kínálatból. Így maradt aztán a HTC ONE V. Örülök neki. Szeretem :)

csütörtök, július 12, 2012

VOLT Fesztivál 2012-ben...

2012-ben is ellátogattunk Sopronba, hogy részesei lehessünk a VOLT Fesztiválnak. Mint már korábban is leírtam úgy döntöttünk VOLT különvonattal utazunk Sopronba. A keletiből (Bp) indult a vonat, ami nagyon gyorsan megtelt fesztiválozókkal. Izgultam - ezt be kell ismernem :) Így visszagondolva viszont óriási élmény volt, hogy így utaztunk fesztiválozni :)
Jó hangulatban, másokon (néha magunkon) jókat röhögve utaztunk a vonaton. Megérkezve Sopronba Voltos buszra szálltunk és így igyekeztünk a kemping és a fesztivál felé.

Megérkezve beváltottuk jegyeinket karszalagra, majd a bejárat felé vettük az irányt, ahol egy kis csomagvizsgálat után bejutottunk a fesztivál területére. A bejáratnál megvártuk Pocit és Bigyit, akik "kisebb" probléma megoldása után segítettek nekünk megtalálni első közös "házikónkat". Kipakoltunk és a csapat nekivágott a fesztiválnak, ill. a terep felderítésének.
A nagy melegben az ember kívánta a folyadékot = sok sört megittunk :) Az otthoni finomságok elfogyasztása után, ettünk finom füstölt-grillezett sajtot, meg piadinat, meg lángost és hot-dogot :) Nyami :) ....és az a sok pástétom.... :))))
Koncert koncert hátán. Ugyanez elmondható az emberekről is :) Úgy gondolom a képek magukért beszélnek. Én személy szerint nagyon jól éreztem magam. Remélem a többiek is! :) (Megj.: Igen, a többiek is nagyon jól érezték magukat! :) ) A végére már nagyon meleg volt, de egy nap a sörök mellett még egy kis, kb. 5 percig tartó, gyenge eső is hűtötte a levegőt.
Az élményeket, koncerteket, bulikat, röhögéseket felsorolni nem is lehet, megmaradnak szép emléknek és a fotók, melyek ide nem kerültek fel, megmaradnak, hogy hátralévő életünkben nagyokat nevessünk rajtuk/magunkon! :)
A búcsú Soprontól vasárnap reggel, nagyon NEM tetszett. A hangulat nyomasztó volt ... sok sátor már eltűnt, nem dübörgött a zene, az árusok jó része is eltűnt már, az emberek pakolgattak, búcsúzkodtak új barátaiktól, csomagolták el sátraikat, és az arcok ... mindenki szomorkodott kicsit és nem hittük el, hogy már is vége annak, amit annyira vártunk és ahol annyira jól éreztük magunkat. Még maradtam/maradtunk volna egy-két napot! Talán majd jövőre :)

Köszönjük Sopron, köszönjük VOLT. Igazán jó volt :) ... és nem utolsó sorban köszi Poci, Bigyi, Peti :)

U.I.: Puszi a csilcsapfüzikéknek, kik pótköltésüket jó hangulatban végezhették ... We love VOLT, we love nature. :) ezzel búcsúzunk ...