péntek, július 31, 2009

Zene a csillagok alatt...

Kárpáraljai kirándulásom során megismerkedtem egy tündéri, kedves, mosolygós,... - és még folytathatnám a jelzőket - ifjú hölggyel :-). Sokat beszélgettünk (de sajnos nem eleget) és a témák sokszínű palettájából előjött témaként a zene is. Mikor azt mondtam Neki, hogy zenei téren mindenevő vagyok (bár ez a kajákra is érvényes...), nem vette komolyan és nagy tesztelgetésbe fogott. Szerintem a végére rá jött, hogy komolyan mondtam, hogy zenei mindenevő vagyok. Persze mutatott olyat is, amivel még nem volt szerencsém találkozni, de annyira tetszik, hogy azóta naponta belehallgatok az albumba. Az előadó Damian Rice.
Akinek tetszik a lassú, melankólikus, ámde kellemesen fülbemászó dallamú zene, annak ajánlom figyelmébe. Az akusztikus gitár, néhány hegedű, búsan, mélyen búgó cselló, dobok, basszusgitár és az énekes hangját kiegészítő hölgy (Lisa Hannigan) komoly hangulatot tud teremteni.

Megpróbáltam levadászni a legjobban élvezhető verziót az egyik kedvenc dalomból. Nem is tudom, mondhatom-e, hogy kedvenc, mert az egész album tetszik úgy, hogy van.Ha valakinek ismerős volna a hang és esetleg nem tudná beazonosítani, annak segítek. A Shrek című 3D-s animációs film alatt hallhatóak dalai.

kedd, július 28, 2009

20 éves Tankcsapda Somorján

Pénteken Somorján a Pomléban 18:30-kor 20 éves fennállását ünnepli a Tankcsapda egy jubileumi koncert keretében. Már várom. Már a jegyem is megvan :-) , hála "H"-nak.
Tutira sokan lesznek. Egy ekkora durranás sok embert vonz. Folytatásként szombaton Révkomáromban lesz még egy koncertjük, mielőtt a Szigeten lépnének fel. Vendégzenekarként a győri Auróra fogja tépni a gitár húrjait. Szerintem jó buli lesz. Én ott leszek... Élménybeszámoló a koncert után :-)

hétfő, július 27, 2009

Kárpátalját is meghódítottuk...

Jelentem hazatértem a 6 napos tanulmányi kirándulásról, amelyet a Kárpátok alján abszolváltunk én és még vagy 50 ember részvételével a Palóc Társaság jóvoltából. A megtett kilóméterek száma valahol 1650 körül volt (ha jól emlékszem).
Hétfőn reggel becuccoltam a Balassagyarmatról érkező buszba. Nagyon szimpatikus és ügyes sofőrünk volt. Ezt bizonyította kalandozásaink során. Azokon a tekervényes helyenként szűk utakon, melyeken jártunk biztos kézzel irányitotta a buszt.
Összeszedtünk a csapatot szécsénykei, balogi, nyéki, hidvégi....stb, majd a végén sági megállóval és célbavettük Ukrajnát. Egy kicsit furcsa volt hogy szinte senkit nem ismertem a buszon, mások meg már úgy üdvözölték egymást, mint régi ismerősök. Node ilyennel soha nem volt gondom :-) Beszélgettünk, ismerkedtünk, nevetgéltünk, egyszóval oldódtunk :-)
Egy kicsit tartottam ettől a kirándulástól. Valahogy el vagyunk szokva már a vámvizsgálatoktól, a hosszú sorbaállásoktól, a határon való kérdőivek kitöltögetésétől, meg az izgalomtól, hogy hogy fognak belekötni az emberbe. Kicsit fagyos volt a hangulat, a 35 fokos melegben is. Szerencsére benei idegenvezetőnk Horváth Béla közbenjárt értünk és a sofőrünk segitségére sietve elintézték a kötelező papírokat.
Hogy mi is történt a 6 nap alatt, azt a most következő néhány sorban leirom és illusztrálom néhány fotóval:


1. nap
- megérkezés Benére,
- elszállásolás,
- fogadóest a Faluházban.



2. nap
- Vereckei-hágó (emlékmű),
- Vezérszállás (busz ablakából Árpád-vonal erődrendszer egyik bunkere)


- Szolyva (a 40 ezer ártatlan magyar temetője, emlékhelye)

- Beregvár (Schönborn-kastély és parkja)

3. nap:
- Huszt romvára,

- Visk ( templom, faragott oszlopok, fatáblák a templom körül)

- Técső (ref. templom, gazdag kazettás mennyezet)


- Rahó: a Fekete-és a Fehér-Tisza összefolyása, Európa közepe

4. nap:
- Munkács vára (kiállítások, séta a teraszokon, műsor Zrínyi Ilona és a kis II. Rákóczi Ferike szobránál),
- Ungvár vára (kiállítások, Herkules és Turul-szobor, skanzen)



- Gerény: rotunda (hajós templommá átalakítva, a körtemplom freskói)

5. nap:
- Csetfalva (csodálatos ref. templom és harangláb, Makovecz-stílusú új kat. templom)





- Tiszaújlak (Turul-emlékmű az első győztes Rákóczi-csata emlékére emelve a Tisza partján, az eredeti talpazata a városközpontban a szovjet katonák emlékművén)

- Nagyszőlős (kat. templom, Perényi-kastély emléktáblával - 48-49-es vértanú, Kankóvár),





- Bene (ref. templom, kat. templom),




- Beregszász (Bereg-vidéki Múzeum, kat. templom, Sz. István szobra, II. Rákóczi Ferenc Magyar Tanárképző Főiskola)



- Bene (búcsúest)
Ezen az estén mi is szerettünk volna kedveskedni szállásadóinknak egy kis műsorral. Különböző műsorszámok születtek.




6. nap:
- hazatérés - Útközben hazafelé még megálltunk egy kis időre Máriabesnyőn, ahol egy érdekes két szintes templom volt. Alsó és felső templomból állt.





Eléggé fárasztó ennyit utazni, de az égiek kegyesek voltak hozzánk és vastag felhőzettel takarták előlünk a napsugarakat. Ennek köszönhetően könnyebb volt elviselni az utazás nehézségeit.

Köszönöm a lehetőséget, hogy utazhattam. Nagy élmény volt. Jó volt megismerni új embereket, szerezni új kapcsolatokat, látni más vidékeket... Tetszett a látvány, ami a szemem elé tárult. Hegyek, völgyek, vagy hullócsillagok... :-)

vasárnap, július 19, 2009

Lomtalanítás...

Tegnap egy kis "lomtalanítás" volt nálam. Nagyon nem volt hozzá hangulatom, de azért csak rászántam magam. Fúúú..., és hogy mi minden előkerült, amit már több éve nem láttam... :-)Ami említésre méltó az egy fényképezőgép. Édesapám régen oly kedvelt "társa", ami mindenhova elkísérte és ami annak köszönheti belső tükörjének mozgását, hogy egy kirándulás során a Magastátrában pár métert zuhant egy szakadékba.
A fényképezőgépet a Druopta Praha gyártotta. Ez még eredeti "Made in Czechoslovakia". A gép a Druoflex 1-es névre hallgat. Sajnálatos módon nem találtam róla semmit az interneten, néhány fotót kivül... Ígyhát úgy döntöttem, a saját fotóimat töltöm inkább fel a fényképezőről... ...és hogy mit találtam még? Azt majd akkor mutatom meg, ha visszatérek barangolásunkról a Kárpátok aljáról... :-) Holnap reggel indulunk...

kedd, július 14, 2009

Zene füleimnek

Ez is úgy kezdődött, hogy össze kellene rakni egy "buli set"-et, amit könnyen be lehet pakolni az autóba és csak annyi a dolog vele, hogy a kerti sütögetés, gulyásparti színhelyére kell vinni, hozzákapcsolni egy notebookot és már kész is a bulihoz a hangosítás. Összejött a dolog. Üzemi szabin vagyok, úgyhogy végre kényeztethetem füleimet. Az erősitőt már bemutattam, sőt volt olyan is, aki ki is próbálta...
Ami még hiányzott, az egy pár hangfal volt. Ezt az űrt igyekezett barátom "B" orvosolni, mikor szülinapomra meglepett két gyönyörűen muzsikáló Yamaha NS-333-as hangfallal. Gyönyörű zongoralakk felülettel és fület gyönyörködtető hangzással. Végre együtt a "nagy" csapat. Bár az erősítő kinézetre nem egy álom, de tudom, hogy profi és minőségi a teljesítmény, amit nyújt. És ez a lényeg (legalábbis nekem). A hangfalak meg amúgy is ellensúlyozzák ezt a "rondaságot". Imádom, ahogyan szól a cucc...

hétfő, július 06, 2009

Jó VOLT :-)

Helló, minden kedves blogomat olvasónak!
Jelentem a missziót teljesítettük. Megjártuk a soproni Lövér Kemping zeg-zugos erdei utacskáival tarkitott zöldövezetét, vagyis a VOLT FESZTIVÁLT. Valamikor 12 után indultunk Dunaszerdahelyről. Jó meleg volt az úton. Poci volt a sofőr, Bigyi a navigátor (...helyén ült...) :-) ...én hátulról az anyósülés mögül bátorítottam és boldogítottam őket. Jó hangulatban utaztunk. Bigyi előkapott két dobozos sört. Ez még rásegített a hangulatra. Meg kell dicsérni Pocit, mert egy tuti sofőr. Magabiztosan terelgette Boborjánt (Fiat Panda). Mikor odaértünk, egy forduló után sikeresen leparkoltunk, közel a bejárathoz. Összeszedtük a bevitelre szánt táskákat, hálózsákokat, bõröndöket és megindultunk befelé. Mondanom sem kell, nekem teljesen új volt ez az egész.

A kapunál felcsatolták a karszallagokat, átestünk egy táskaellenőrzésen. Sikerült becsempésznünk néhány flaska tudatmódosító folyadékot (nevezzük alkoholnak)...csak a hangulat kedvéért :-) A bejáratnál elénk jöttek a már nulladik napon sátrainkat felállitók: Robi, Dódi és Vajas. Hála Nekik, már szépen álltak a sátrak a fák árnyékában. Már csak "be kellett költöznünk". Elpusztítottuk Poci anyukája által készített sült csirkét.

Ezek után tettünk egy amolyan ismerkedo kört, hogy mit merre találok, vagy épp, mi változott azt előző évhez képest. Nagy örömünkben még egy felfújható gumipályán játszódó "élő csocsó"-n is részt vettünk

És hogyan is lehetne jellemezni ezt a forgatagot? Olyan volt, mint mikor az embert odaállitják egy asztalhoz, ami tele van mindenféle étellel, itallal és kóstolgat. Lehet, hogy épp tudja is, hogy minek, milyen az ize, de biztosan talál új ízeket. Ami ízlik, azt befogadja, ami nem azt otthagyja. És ez volt a jó, hogy úgy lehetett a sátorok között sétálni és ha épp megtetszett valami a fülnek, egy sör társaságában azt végig lehetett hallgatni.
És, hogy mi mindent abszolváltam? (persze mindent elejétõl a végéig nem lehetett, de néhány 10-20 perc erejéig) Hát íme a lista:
Elsõ nap: BËLGA, EDDA, MAGNA CUM LAUDE, TAKÁTS TAMÁS DIRTY BLUES BAND, JUICEMásodik nap: VAD FRUTTIK, KAUKÁZUS, KÕHALMI ZOLTÁN, LIMP BIZKIT, COPY CON, RETROVOLT: CSEPREGI ÉVA ÉS VÉGVÁRI ÁDÁM (NEOTON FAMÍLIA), DJ KONDORHarmadik nap: FREESTYLERS - live, TANKCSAPDA, RÉVÉSZ SÁNDOR UNPLUGGED, KISCSILLAG, IRIE MAFFIA, LTJ BUKEM & MC CONRAD, DJ BAL, QQNegyedik nap: !DELADAP, EARTH, WIND AND FIRE experience feat. Al Mc Kay, QUIMBY, MARILYN MANSON, KOWALSKY MEG A VEGA, GOULASCH EXOTICA, ŽAGAR, PANNONIA ALLSTARS SKA ORCHESTRA, SUHANCOS

...és még lehet, hogy kimaradt néhány. Amit nagyon-nagyon élveztem az a MAGNA CUM LAUDE volt.

Ezen a koncerten még Pocival is táncikáltunk, TAKÁTS TAMÁS DIRTY BLUES BAND igazi blues-os hangulatot diktált. Nem mai ifjak már az alapítók,de az biztos, hogy a vérükben van a ritmus.

A TANKCSAPDA hozta a zúzós rock érzést. A VAD FRUTTIK a sokszínû zenéjével és a már rongyosra hallgatott dalai miatt töltött el nagy várakozással. Jó döntés volt meghallgatni a koncertjüket :-) COPY CON és az IRIE MAFFIA a reggae dallamait penditették meg. A koncert ritmusára mozgó tömeg szinte átitatódott a "mariska" illattával, ami ott volt a levegõben. Szinte minden levegõvételnél éreztem :-) !DELADAP osztrák csapat a nagyszínpad elõtt mozgatta meg a közönséget. Cigány dallamok csendültek fel egy kis gépies ritmus rásegítésével.Igazán érdekes volt. A GOULASCH EXOTICA volt a egyik legnagyobb kedvencem.

Az első sorból követtem végig a koncertet. Népdalokat hallhattunk az énekesnőjük előadásábanban, amit hegedű, brácsa, basszusgitár, harmonika, és a háttérben egy DJ festett alá. Táncra ösztönző ritmusok kúsztak az ember fülébe. Engem a Marylin Manson (elmebeteg a fickó. Nem is értem, mit csípnek rajta ennyire) annyira nem érdekelt, hogy fogtam magam és helyette táncikáltam egy jót a PANNONIA ALLSTARS SKA ORCHESTRA ritmusos számaira.
Összegezve az egészet, elmondhatom, hogy egy hatalmas élmény volt a 80 000 látogató egyikének lenni. A harmadik nap G elküldte a nyúlnyomos egyenpólókat Annától, meg Kisitől. Aztán igy néztünk ki:

És hogy ne legyen ennyire "csak pozitív" a véleményem, mert még elfogultnak tűnnék, volt negatív élményem is. Ami nem tetszett, az a zuhanyzók száma volt. Ott szinte állandó jelleggel sorok álltak és hát bizony meleg víz csak a szerencséseknek jutott. Viszont jutott vízből is a fejünkre. Ugyanis esett az eső kb. két órán keresztül. Az esti dagonyázás után Robi bakancsa így nézett ki:

Jaaaj!!! ...és azok a reggeli ébredések... Hogy mennyire jól esett a fincsi kávé...

A négy ott töltött nap bőven elég volt, hogy szellemileg kikapcsoljak, kiszellőztessem a fejemet és kitomboljam magam. Igaz fizikailag nem mondható el, hogy a toppon vagyok a négy nap után, de ez majd elmúlik. :-)

A rocker... :-)


...akikkel együtt VOLTam

Most talán az eredeti közmondás mondható bennem aktuálisnak: Mindenütt jó, de legjobb otthon...

Reggeli panorámakép... (vasárnap reggel)


Még egyszer köszönöm, hogy elcsábítottatok. Amint nálam lesz az össze kép, csinálok egy galériát is.

--2009-07-09--

Jelentem, elkészült a galéria. Annyi kép lett benne, hogy nem is férnek el a "thumb"-ok az oldalon. Ajánlom a galéria jobb alsó sarkában levő "tovább gomb - jobbra mutató nyil" használatát...