csütörtök, október 28, 2010

3D kettesben...

Tegnap (szerda) egy kis vásárlásra indultunk Győrbe. Párom téli csizmát szeretett volna venni. Úgy terveztük, hogy a Plázában megnézzük a csizmát és ha már ott vagyünk, akkor beülünk egy filmre. Átverekedtünk a csúcsforgalomba fürdő városon. Sikerült parkolót is találni. Megvettük a mozijegyeket majd elindultunk csizmalesbe. A Humanic-ban Rita rá is lelt "A" Csizmára. Nagy volt az öröm, ami sajnos csak rövid ideig tartott. Kiderült ugyanis, hogy a dobozban egy félrecimkézett darab rejtőzött papirba csomagolva. Mindkét csizma számilag (cimkeileg) 39-es volt, de méretileg az egyik 38-as volt... Ígyhát elmaradt a csizma vásárlás. Az idő is elment, úgyhogy elindultunk, hogy beüljünk a filmre, amire már megvettük a jegyeket. Az őrzök legendája-ra ültünk be.

Arról már írtam itt, hogy Balassagyarmaton ketten ültünk a moziteremben, de arra álmomban sem mertem volna gondolni, hogy Győrben is előfordulhat egy ilyen eset.

Igen, kettőnké volt a moziterem. A 3D-s film látványilag nagyon szépen meg volt csinálva, minden elismerésem. Amit kicsit furnának tartottam, hogy baglyok voltak a szereplők.
Node ez csak az én személyes véleményem. Éhesen hagytuk el a mozitermet, ezért hát úgy döntöttünk, hogy csomagoltatunk egy kis kaját. Milanói spagettire esett a választás, sooooook-soooook sajttal. Szerencsésen átvergődtünk a városon és vissza indultunk. Vissza érve még megvacsiztunk. Amit sajnáltam, hogy nem lett csizma... Sok sikert a budapesti csizma kereséshez!

Nincsenek megjegyzések: