hétfő, december 13, 2010

Rita + Hétvége + vacsi + koncert = szeretem :-)

Pénteki startom déli 12-kor volt. Szitáló hóban indultam hazafelé. Elmondható, hogy kellemes utam volt. Délután 3 körül már Tesco-ztam Balassagyarmaton. 4-kor érkezett Rita. Hazavittem, megvacsiztunk és tévéztünk, ami a fáradság miatt alvásba torkolt. Elég kómásan indultam haza. Másnap mire újra útra keltem, már javában havazott. Jó csúszósak voltak az utak, de azért megoldottuk én és Gio. Mivel randi hétvégét tartottunk, elmentünk vacsizni abba az olasz étterembe, amit a múltkor fedeztünk fel. Tengergyümölcsei pizzát ettünk (mivel nem voltunk túl éhesek, csak felesbe) megbolondítva sajttal és olivával. Komolyan nagyon finom volt. Ha rágondolok, a nyál is összecsordul a számban :-))))
Rita pizzáján a mikulás pihengetett, de mivel ő ezt nem vette észre megette a mikulást. Én vettem észre, mikor már csak az egyik csizmája maradt :-))
A vacsi után a mozi felé vettük az irányt. Nem filmre, hanem koncertre igyekeztünk. Mivel még volt egy kis időnk, Giorgio-t leállítottuk közel a mozihoz és sétáltunk kicsit a hóesésben és a karácsonyi díszekben pompázó város főutcáján.
Mint kezdő rocktáncházasok :-) a koncert meghirdetett időpontjára érkeztünk (sőt előtte néhány 10 percel). A 20 órás kezdésből 21 óra lett, aminek nem nagyon örültünk.

És amikor még kiderült, hogy a Dalriada előtt két banda is fellép (Salvus és a 8th Pub) + a beállások, hangolások... hát nem voltunk elragadtatva. Mivel a rocktáncházas koncertek az egyik moziteremben vannak megrendezve, kényelmesen elhelyezkedtünk a székeken és végighallgattuk a koncerteket. Nem mondhatom, hogy sokan voltak. Még a Dalriada-n sem. Pedig jók voltak. Az előzenekarok is és a Dalriada is.

A 8th Pub és a Salvus zenélés közben


...és a Dalriada
Jó kis pörgős koncertélménnyel lettünk gazdagabbak. A "küzdőtéren" lökdösődő suhancokből nem igazán kértünk és bár kissé fura volt, hogy ültünk végig. Dehát ez ilyen koncert volt. Valamikor hajnali 1 körül keveredtünk haza. Én élveztem az estét. Kell egy kis őrület néha :-)))

2 megjegyzés:

Rita írta...

jó kis hétvége (nyammiiii) :-D

Robi blogja írta...

:-) Egyet kell, hogy értsek :-)