hétfő, március 28, 2011

Ki-rándultunk Szentkútra

Mielőtt hozzákezdenék ehhez a blogbejegyzéshez le kell írnom, hogy ennek a bejegyzésnek a szövegét Rita írta. Akkor lássuk, mit is írt az én Párom :-)

Szombat reggel kilenckor útnak indultunk. Felszerelkezve szüleink instrukcióival (az utat illetően) és egy GPS-el. Úticélunk Mátraverebély-Szentkút. Többször jártunk már ezen a helyen gyerekkorunkban, de most kettesben indultunk neki a dimbes - dombos útnak. Salgótarjánig szinte csak egyenesen kellett menni a főút mentén. Tarjánban egy - két körforgalomban segítségünkre volt a GPS. Könnyen megtaláltuk a helyet. Parkolót kerestünk. Általában rengetegen szoktak itt lenni. Most mondhatni családias volt a környezet. Pár busz, pár autó, pár ember. Ez tényleg kevésnek mondható (itt).

Érdekes módon ez a kis völgy hatalmas nyugalmat áraszt. Mindenütt fák, dombok, egy kút (vizének gyógyító hatást tulajdonítanak(több csodás gyógyulás után)) és egy kis templom, mely bazilika rangot kapott. Először szétnéztünk kicsit az ismerős helyen.
Ismerős volt, de most mégis más. Eddig szüleinkkel, testvéreinkkel, családtagokkal jártunk itt. Most ketten. Fotóztunk, sétálgattunk. Majd részt vettünk az ünnepi szentmisén. Az atya beszéde nagyon tetszett, kellő humort és komolyságot szőtt prédikációjába.
Ezt követően megebédeltünk (köszönjük a töltött - rántott palacsintát) és vizet töltöttünk a kútról. Mint már említettem sokszor jártunk már Szentkúton és sokszor szerettünk volna felmenni a hegyre a remetebarlangokhoz, de ez még sosem jött össze.
Most igen. Félelmetesnek tűnt az ösvény, mert túrabakancs híjján voltunk, pár kidőlt fát kellett átlépnünk és még az őszről ottmaradt falevelek is csúsztak, de meg kell még említenem a homokkő martalékát, ami szintén akadályozta felfelé jutást. Pár lépés után a meredek domboldalon egészen elfáradtunk.
A szemből jövő emberektől kérdezgettük, hogy messze van e még a műemlékegyüttes. Ők mosolyogva néztek ránk és mindenkinek volt hozzánk egy - két humoros szava, bíztatása.
Párszor megpihentünk az úton, mire felértünk a célhoz. De megérte! Csodálatos látványban volt részünk. A remetebarlangokat sem láttunk még eddig (Robi: én igen...). Érdekes volt elképzelni, hogy itt, ezen a helyen, távol mindenkitől valaha emberek (szerzetesek) éltek. Hála az Égnek padokat helyztek el ezen a helyen, így kipihenhettük magunkat.
A lefelé vezető út is izgalmasnak bizonyult (a már említett akadályozó tényezők miatt, mint például kidőlt egész fák, csúszós levelek és homok, kiálló sziklák, henger alakú kis botok, melyek nagyon jól álcászták magukat a falevelek alatt, és természetesen, ami felfelé nagyon meredeknek tűnt, az lefelé igencsak lejtett). De sikeresen leértünk a hegyről. Nagy szél kerekedett.
Így éreztem magam, de így néztem ki :)

Hazafelé is gördülékenyen ment minden. Mivel Szécsényen is át kellett haladnunk, megálltunk kedvenc parkunkban is. Itt is sikerült egy - két jó fotót ellőni.
U.I.: Egész hétvégére esőt jósoltak a meteorológusok (és Szentkúton szinte mindig esik) ehhez képest most nagyon jó idő volt. A napsütést csak néha zavarta meg egy - két felhő.

...Nekem tetszik ez a kis beszámoló. Köszi érte :-)

7 megjegyzés:

Rita írta...

:)
a pörgős kép igen jó lett
és 500 m felfelé, ilyen körülmények között (pl.: a nem megfelelő cipő) igencsak kemény feladat volt :-))) - természetesen ha lett volna cipőnk meg se kottyant volna ez a táv felfelé, diadalittasan jutottunk volna fel a csúcsra :-) természetesen ...

Rita írta...

ja! és mikor megyünk legközelebb ??? :-D

Robi blogja írta...

Tetszett a hely, úgyhogy elmegyünk még. Tutifix :-) Jó volt. Köszi az ötletet.

plébános - Gyuszi atya írta...

nekem is tetszik ez a beszámoló :)

Robi blogja írta...

A lényeg, hogy tetszen :) Örülök, hogy tetszik

Rita írta...

:) sikert aratok ...

Robi blogja írta...

az tutifix :-)