kedd, október 08, 2024

YAMAHA A-S701 - a szép óriás

Ahogy írtam már egy korábbi bejegyzésben, egy zenét közvetítő rendszer változókkal van tele. Ezen belül az erősítő az, ami a leginkább változhat/változik.

Így történt ez most is nálam. Az eddigi Yamaha A-S201 típusú erősítőt egy A-S701 típusú váltotta.  

Eredetileg a kisebb tesókban gondolkodtam (A-S301, A-S501), mert ezek tudása megegyezik a 701 tudásával. Mindössze a teljesítmény az, ami ütősebb az A-S701-nél.

Összehasonlítani csak a 201-es hangjával tudom, mert a többihez nem volt szerencsém. Az biztos, hogy van lendület a 701-esben. Még szerencse, hogy úgy lehet vissza fogni a hangját, hogy az ereje maradjon (de erről majd írok még itt).

Ami a dizájn részét illeti, a front az a jól bevált fekete szálcsiszolt "black noir" szín. Takarítás szempontjából nem egy főnyeremény, mert minden meglátszik rajta. Viszont ha tiszta, akkor gyönyörű.

- Front panel -

És ha már a front panelt említettem... Letisztult, fölösleges kezelőszervek nélküli. Balról a bekapcsoló gomb és annak sárga színű visszajelző ledje indít. Ez mellett a távirányító infra szenzor és a fejhallgató (4,3) jack csatlakozó kapott helyet. A hangfal kimenetek váltó kapcsolója folytatja a sort. Itt választhatunk az OFF, A, B, az A+B, illetve a BI-WIRING lehetőséget közül.

A mély (BASS) és magas (TREBLE) hangokat szabályzó tekerős potméterek mellett a balansz (BALANCE) és a hangerő szabályozására szolgáló (LOUDNESS) potméter is helyet kapott itt. 

A potméterek tekerői szögletesek, jól illeszkedve a front dizájnjába. Ami itt csalódásként ért, hogy a feketére festett tekerők műanyagból készültek (úgy gondolom, hogy ebben az árkategóriában már bele férhetett volna, hogy alumíniumból készülnek).

Tovább haladva a bemeneti csatlakozók váltó gombját találjuk. Mindösszesen 8 bemenettel rendelkezik az erősítő. A tekerős bemenet váltó gömb körbe forog. A pozícióba álláskor sárga led mutatja, hogy épp melyik bemenet aktív. 

A sor legvégén a hangerő tekerő gombja található. A gomb motoros. Távirányító használatakor forog. A gomb állásáról csak egy vágat/marás a gombon árulkodik. Alig látszik. Itt is jól jönne egy világító led a gombba applikálva.

A bemenet választó kezelő alatt van még két gomb. Egy CD DIRECT AMP és egy PURE DIRECT gomb.

A CD DIRECT AMP gomb benyomásával az erősítő a CD hangját a legjobb jelminőségben reprodukálja. A PURE DIRECT a többi bemeneti forrás legtisztább hangzásban segédkezik. A gomb megnyomásával a bejövő jelet direktbe kapja a végerősítő, kiiktatva (megkerülve) a köztes szűrőket. 

- Hátsó oldal -

Ami az erősítő hátsó oldalát illeti, el van látva minden jóval. Az analóg sztereó RCA csatlakozók mellett digitális optikai és koaxiális bemenet is található a hátsó oldalon. Lemezjátszó bekötéséhez PHONO bemenő kapcsolat és földelés, CD lejátszó bemenet, TUNER csatlakozó a rádió megszólalásához. Ezen kívül van még 3 darab LINE bemenet. A kimeneti jelekért 2 darab REC kimenet felelős. Van még egy szűrt SUBWOOFER kimenet, ami 90 Hz-nél elvágja a kimenő hangtartományt. 

Az 5V-os USB csatlakozón kívül van egy elalvás/készenlét szabályozó kapcsoló (használaton kívüli 8 órás kikapcsolással)

Az IMPEDANCE SELECTOR (impedancia választó) kapcsolóval ki lehet választani, hogy milyen ellenállású hangfalat akarunk az erősítőre kötni.

Amit a végére hagytam azok a hangfal kimenetek. A, illetve B  választási lehetőséggel. A kimenetek, aranyozott banán dugós fogadó portok. 

Az erőmű táplálását a kistestvérekkel szemben (ahol be van kötve a tápkábel az erősítő belsejébe) itt külön IEC C13 kábellel kivitelezték.

- Tapasztalatok - 

Az első benyomások az összeszerelés után nem igazán győztek meg. Az érezhető teljesítmény növekedésen túl a hangját nem éreztem jobbnak, mint az elődé (A-S201) volt. Oly annyira, hogy a nappaliban álló, már több hónapja be sem kapcsolt mélynyomót is beizzítottam és behangoltam, hogy az elégedetlenségemet orvosoljam... Nem hagyott nyugodni, hogy miért istenítik ezt az erősítőt, ha még azt sem tudja, amit az elődje... Ami nálam fontos lett volna, hogy csendes üzemmódban is érezhető dinamikával szólaljanak meg a hangfalak

Többször bebizonyosodott már, hogy a termékekhez csatolt használati kézikönyv hasznos dolog. Bele olvastam, hátha megtalálom a magyarázatot a bennem kavargó kérdésre, hogy miért dicsérik ennyire ezt az erősítőt... És megtaláltam. Megvilágosodtam.

Itt jön az a magyarázó rész, amit fentebb már említettem: a LOUDNESS potméter. 

Ezt írja a használati kézikönyv:

"A magas és alacsony frekvenciájú tartományok kiemelt hallása még alacsony hangerőn is. Élvezze a természetes hangzást még alacsony hangerőn is a középtartomány zajszintjének csökkentésével. Élvezze a természetes hangzást még alacsony hangerőn is a középtartomány zajszintjének csökkentésével..."

Megjött a várva várt hangzás, élmény. A potméter FLAT állásból -30dB értékig tekerhető óramutatóval ellentétesen. Néhány perces tesztelgetés után sikerült a kívánt értéket (nálam az érték most mínusz 15 és mínusz 18 dB között mozog) beállítanom. Persze a hangerő visszacsökkent, de mivel az erősítő bőven meg van áldva hangerővel, ez a vissza csökkenés nem érződik. Ha szükséges bőven meg lehet küldeni a hangerő gombot. A hangszórókat most már alacsony hangerőn is megmozdulnak. Érezhető az eddig csak nagy hangerőn előjövő dinamika. Az esti zene hallgatás is egy élmény lett. A mélynyomót újra kikapcsoltam. Már nem érzem szükségét, hogy rásegítsen a hangzásra. Végre azt hallom, amire vágyott a fülem. 


A távirányító letisztult, egyszerű kialakítású. Könnyen kezelhető és vezérelhető vele a CD-lejátszót is. Érthető egykezes működtetést biztosít. A könnyen használható kialakítás egyszerűvé teszi a dalok sorrendjének beállítását.  

Néhány technikai adat:

Analóg oldalon 8 analóg bemenet és 2 analóg kimenet, digitális oldalon 1 koaxiális és 1 optikai bemenet. Phono bemenet (MM típusú), aktív mélysugárzó-kimenet. 

Műszaki adatok:

- Teljesítmény (folyamatos - Watt): 2 x 160/90 4/8 Ohm
- Frekvencia-átvitel: 10 - 100 000 Hz
- Jel-zaj viszony: 99 dB
- Teljes harmonikus torzítás: 0.019%
- Csillapítási tényező: 240
- Hangsugárzó-impedancia : 4-8 (Ohm)

Általános adatok:

- Teljesítményfelvétel: 260/0.5 Watt
- Méretek (szélesség x magasság x mélység): 435 mm x 151 mm x 387 mm
- Tömeg (csomagolás nélkül): 11.2 kg

Ahogy hallgatom mi minden jön ki az A-S701 "torkán", egyre inkább azt érzem, hogy most egy jó darabig biztosan ez marad a rendszer meghajtója, motorja, szíve.

Egyre-másra kapkodom a fejemet, hogy olyan hangok jelennek meg az összképben, amelyek eddig nem igazán voltak sehol. Valahogy egy erősítőm sem hozta ki a rendszerből azokat. 

Szóval ez az óriás nem csak szép, de erős és okos is. Ajánlani tudom.