hétfő, október 21, 2024

23. Hifi Show

Idén immár harmadik alkalommal látogattam el a Hifi Showra. A rendezvény helyszíne ismét a Crown PlázaHotel volt. Dél körül érkeztem (érkeztünk) a helyszínre. A bejárat előtt sor állt... Bejutva az épületbe ismét azzal kellett szembesüljünk, hogy a belépődíjat csak készpénzzel, illetve utalással lehetett rendezni. Azért egy ilyen volumenű eseménytől az ember nem ezt várná - főleg a mai világban nem, ahol már mindent a telefonjával intéz az ember. Szerencsére volt nálunk készpénz... de ez akkor is furcsa volt egy kicsit.


A kiállítók a megszokott két emelet termeiben rendezkedtek be. A magas földszint és az első emelet tele volt kíváncsiskodókkal, zene és zenéhez értőkkel, kiállítókkal. Az első teremben, amelyet meglátogattunk az AdmiraVox mutatta meg AV170 hangfalát. Azon túl, hogy sok-sok színben kapható a hangja is rendben volt.

 

Innen a "silver" terembe tettünk egy pár másodperces kitérőt. Ott épp egy szakmai beszélgetés folyt. Amit nagyon nem értettünk, hogy hogy lehet úgy előadást tartani, szakmázni, hogy az előadó nincs kihangosítva. Nincs kihangosítva egy olyan helyen, ahol nincs is más kéznél, csak erősítő és hangfal... Nem hinném, hogy nem tudtak volna előkeríteni egy mikrofont. Értetlenül álltunk ott, próbáltuk hallani, érteni miről van szó... A folyosóról beszűrődő zaj csak rontott az egészen. Szóval kifordultunk a teremből és mentünk tovább hallgatózni. 

... a Hóbagoly a széleken ...

Az ADMD kiállítótermébe mentünk, hogy meghallgassuk, hogy muzsikálnak az ott kiállított dobozok. Több teremmel az volt a gondom, hogy vagy túl halk volt a zene, vagy túl hangon. Ez esetben inkább halk volt és itt is szűrődött be a folyosó zavaró zsizsgése. Pedig itt a Hi-Mod Audio 3 utas Hóbagoly névre keresztelt hangfala is jelen volt. Sajnos nem sikerült hallani a hangját. Talán majd legközelebb.

... Pellegria a széleken. Zerobox belül ...

A "green" terembe vezetett az utunk, hátha több élménnyel gazdagodunk. Itt érdekes - nekem eddig szokatlan - dologgal találkoztunk. Két hangfalpár is be volt kötve a rendszerbe. Ahogy dalok szóltak, átváltottak a hangfalak között. Lehetett hallani a különbséget a két hangfalpár között. Tetszett ez a megoldás. A kiállított hangfalak l´auditeur Zerobox 103 és a Cabase Pearl Pelegrina hangja annyira nem bilincselte le a figyelmemet.

... a 3 sávos Harbeth M40.3 XD a széleken ... 

Nem úgy a szomszédos szobában muzsikáló Harbeth M40.3 XD. Nagyon rendben volt, amit a dobozok produkáltak. Talán a legszebben zenélő dobozok voltak a kiállításon. A teremben volt belőlük 4 darab. Kvadrofon hangzást mutatták be a hangfalakkal.

 



A "red" teremben a Marten Parker Trio gyönyörű hangfalai kötötték le a hallgatóság figyelmét. Épp egy komolyzenei koncertfelvétel szólt a teremben bakelitről. A rendszer gyönyörűen adta vissza a koncert hangulatot. 

 

 


A korábban már említett "hangfal választós" megoldást az ADAM  AUDIO szobájában is megtalálhattuk, meghallgathattuk. Nagyon szépen lehetett érzékeltetni ezzel a megoldással egyes rendszerek, hangfalak hangját, karakterisztikáját. 


Végig jártuk a termeket. Talán csak a fejhallgatós kiállítóknál nem maradtunk. Ott mindenhol tömegek ízlelgették a fülesek hangzásvilágát.



... a Time Audio V2 hangfalpárja. Elmondható, hogy formabontó a dizajn. Viszont jól szólt. Szépen átadta a ráküldött zenét ...

... az Alkalmazott Akusztika Plusz - protopípus 4 sávos hangfala ... 

... a Sirius Audio Project új fejlesztésú hangfala és Dual streamer-e ...

Elcsíptünk néhány érdekes mondatot. Az egyik gyártó vezéralakjának feltették a nagy kérdést, hogy mi a véleménye a kábelekről. Azok minőségéről... Ennyit mondott: 

"Évekig kísérleteztünk mi is, hogy vajon van-e igazán különbség. Aztán rá kellett jöjjünk, hogy bármilyen kábel jó, ami vezeti az áramot" 

... Érdekesen hangzott egy szakember szájából ez a mondat egy olyan helyen (hifi show), ahol gyártók árusítják a különböző kábel, (vezeték) típusokat. 

Egy másik teremből szaladt ki az egyik kiállító szakembere eltorzult arckifejezéssel és azt mondta a folyosón álló kollégájának: 

"Hogy mondjam meg ezeknek, hogy itt nincs internetes streamerből zene hallgatás?"

... Ezen is jót derültem.

A végén a "silver" teremben hallgattunk bele a DJABE zenekar zenéjébe, amit egy Sonus Faber Stradivari G2 hangfalpáron szólaltattak meg. Nagyon szépen szólt. Már-már lebilincselően szépen. Bár, ha belegondol az ember, akkor egy közel 20 millió forintos hangfalpár, azért szóljon már úgy, ahogy annak szólnia kell. Nyilván fontos az is, ami meghajtja a hangfalakat. Ezek részleteibe nem megyek bele, mert határ a csillagos ég... és még azon túl.

 

... a Sonus és ami mögötte van ...

 Amit azért sajnálok, hogy az olyan márkák, amelyek a háztartások nagy többségében jelen vannak nem állítanak itt ki szobákban. Biztos vagyok benne, hogy az embereket érdekelnék az olyan "egyszerűbb, kisebb" szettek is, amelyek egy átlagos nappaliában is elférnek és a "földi halandónak" is elérhetőek.

Összességében elmondható, hogy kis délutáni időtöltésnek, nyálcsorgatásnak jó volt ismét itt lenni.