kedd, augusztus 09, 2011

Istenszéke alatt - Erdély 2011 - 2/2

...és a folytatás...

Elnézést kérek a késlekedésért, de valahogy mindig közbejött valami. Jó olvasást!

5. nap – Első állomásunk a Nyerges – tető. Az 1848 – 49-es szabadságharc csatáját idéző emlékhely, ahol legutóbbi ott jártunkkor hagytunk egy kis faragott keresztet. Sajnos nem találtuk meg, eltűnt, nyoma veszett.
Kis megemlékezést tartottunk itt is koszorúzással egybekötve. A Kézdiszentlélek fölé emelkedő Perkő magaslatán lévő Szent István kápolnát sajnos kihagytuk, pedig onnan eszméletlenül szép kilátás fogad. Majd legközelebb? Berecken sem álltunk meg, csak a busz ablakából vetettünk egy pillantást, Gábor Áron ágyúöntő szülőházát jelölő emléktáblájára. Nagyon tetszett, hogy amíg utaztunk egyik megállótól a másikig Ali bá mindig mesélt nekünk a fontosabb dolgokról, a helyekről, a tájakról melyeken áthaladtunk. Felolvasott egy – két legendát, ami kapcsolódott az adott tájhoz, vidékhez, faluhoz, városhoz. A legkeletibb ezeréves határunkra utaztunk az Ojtozi – szorosba. Meglátogattunk egy katonatemetőt. Ez után a Torjai-büdösbarlanghoz mentünk, ami - milyen véletlen, de pont – a Büdös - hegy oldalában található.
Mászni kellett (850 m), mire felértünk a mofettához. A vulkáni utóműködést jelentő gázkiömlés a bőrön át a véráramba kerülve fejti ki jótékony hatását a szervezetre. A Föld gyomrából kiáramló gáz halálos lehet, ha valaki lehajolva beszívja azt. Ezért csak addig szabad bemenni, amíg a falon látható sárga sáv – a kén – fejmagasság alatt van. Található ott egy sírkő is, amire az van írva, hogy egy ember véletlenül halt meg. Elesett, megszívta magát a gázzal és meghalt. A gáz gyógyító hatását mindenki érezheti. Meleg, bizsergést érez az ember, ha bemegy. Napunkat a közeli Szent Anna tónál fejeztük be, ki pihenéssel, ki túrázással, mint mi, ki pedig fürdőzéssel vagy csak láblógatással.
Ez egy krátertó, egy kialudt vulkán kráterében. Gyönyörű látvány. Keletkezését legenda övezi. Csak esővíz táplálja, így vize nagyon tiszta, de a kiszáradás fenyegeti. Robi és én körbesétáltuk a tavat. A tónak úgymond nincs partja, mert rögtön erdő veszi körül. Egy kápolna is áll a tó mellett. Csíkrákos felé megálltunk Csíkszentlélek erődtemplomában, ahol Európa fáját is megcsodálhattuk.
Ez egy 500 éves hársfa. Mivel Anna nap volt és csíkrákosi házigazdánk Pannika, Anna – Mária, így közös erővel mezei virágokat szedtünk, én csokorba kötöttem és megleptük vele Pannit névnapja alkalmából.
Szerda, a 6. nap. Pihenőnapnak volt hirdetve, de talán ezen a napon fáradtunk el a legjobban. Legalábbis biztos, hogy ezen a napon égett le mindenki. A bőséges reggeli után elindultunk gyalogosan a csíkrákosi templomhoz.
Kísérőnk Császár Krisztina volt, aki sok mindent elmondott nekünk a helyi szokásoktól kezdve a székely kapun át a történelemről és a vidékről.
Ez után betértünk a Cserei kúria udvarába, ahol már elindultak a munkálatok. Ugyanis ünnepélyes keretek között szerettük volna ezen a napon felavatni a Székelymagyar – Palócmagyar Testvériség Kopjafáját, melyet akkor kezdett el faragni a fafaragó mester, hogy mi is otthagyhassuk kezünk nyomát rajta.


..."az nem görcs, az BOG"... :-)
Tehát sokan közülünk belekontárkodott a mester munkájába, aki igazi székely ember. Humoros és dolgos. Faragták hát a kopjafát az ügyes kezek. A többiek pedig megmászták a Bogát hegyet, ahol egy kis kápolna áll.
Nem dicsekvésből, na, de én értem fel legelsőnek a hegyre. Körbeültünk, letelepedtünk és Krisztina tovább mesélt nekünk, mi pedig szívesen hallgattuk őt és közben gyönyörködtünk az elénk táruló kilátásban.
Majd megtartottuk az esti műsor főpróbáját. Akkor verbuválódott össze a kis csoport. Készültünk verssel, énekkel, tánccal. Lefelé ittunk a hegy lábánál folyó borvízből és visszaindultunk a Cserei kúria udvarába. Mire visszaértünk már majdnem készen volt a kopjafa.
A helyiek kürtös kalácsot sütöttek az udvaron és pálinkával kínáltak minket. Jó hangulatba telt az idő. Közben megérkeztek a hagyományőrzők is zenekarral együtt.
Énekeltünk, táncoltunk. Közben elkészült a kopjafa. Rajta a felirat rovásírással is. Nótaszó közepette a kopjafát egy nagy kőre csavarozták, majd a földbe tették és rögzítették.

Ezt követően a mester ellenőrizte, hogy minden jó-e, egyenes-e stb. Z. Urbán Aladár rövid beszédet mondott, majd elhelyezte a piros-fehér-zöld szalagot a kopjafán. Felcsendültek a himnuszok, a magyar, a székely. Ez után verset mondtam, melynek írója Kercsó Attila, címe pedig Kopjafa.
Ez után egy szólóének következett, majd még két vers hangzott el. Ez után előadtuk a mi kis műsorunkat, majd a helyiek műsora következett. sokan sírva fakadtak, mikor egy szomorú nóta csendült fel. Eközben Robi, mint egy hős egy elkószált kétéves kislány után futott, akinek ez volt a szerencséje. Ugyanis majdnem egy arra rohanó furgon elé lépett.

...ő az...
Nagy volt az ijedség. De aztán jó hangulatban folytatódott az este. Vacsorával zártuk a napot.
7. nap, csütörtök. Összepakoltunk és reggeli után elbúcsúztunk csíkrákosi házigazdáinktól. A Tolvajos – tetőn át haladt az utunk. Kis időre megálltunk a legmagyarabb székely városban, Székelyudvarhelyen.
Sétáltunk a főtéren, megtekintettük a szoborparkot, hol nagy magyaroknak állítottak szobrot. Megtalálható itt Csaba királyfi, II. Rákóczi Ferenc, Kós Károly, Szent László király, Bem apó stb. Megtalálható itt egy olyan mellszobor is, melyre az van írva Székely Vándor hazatalál, arcvonásaiban pedig nem más ő, mint Wass Albert, kinek azért nem írhatták ki nevét, mert Romániában még mindig háborús bűnösnek minősül.
Mivel elnéztem az időt, így elmulasztottunk benézni a ferences templomba. Következő megállónk Székelykeresztúr volt. Ott pedig a Gyárfás-kúria, ahol 1849.július 30-án Petőfi Sándor utolsó éjszakáját töltötte.
Megnéztük azt a körtefát is, ami alatt utolsó versét írta. Ezt követően Segesvár városa felé vettük az irányt.
Ott sétálgattunk a városban, felmentünk a várhoz, fotóztunk. újra útra keltünk és Marosvásárhelyre mentünk. Felkerestük a református temetőben Bolyai Farkas és Bolyai János matematikusok, és Sütő András író sírját.
Utóbbit megkoszorúzták Ausztráliából érkező magyar utastársaink. Majd elhangzott a székely himnusz. Ez után Nagy Pál irodalomtörténész tartott nekünk előadást Sütő Andrásról. Majd megérkeztünk utolsó szálláshelyünkre, Tordaszentlászlóra.
Magyarfenesen ismét jót vacsoráztunk. Majd mindenki oda ment, ahol első este is aludt. Vendéglátóink jóvoltából ismét bőséges reggelit kaptunk, elbúcsúztunk és célba vettük Körösfőt.
Odaérve meglátogattuk a református templomát, melynek kazettás mennyezete van, és a lelkész úr tartalmas beszédét hallgattuk. Ebben a faluban minden ház előtt portékáikatát áruló emberek vannak a kis sátraikkal, szobájukkal, boltjaikkal.
Lehet ott venni mindent, ami népművészeti. Pl.: Fából készült dolgokat minden mennyiségben, cserepet, kerámiákat, szőtteseket, szalmakalapokat, használati tárgyakat, népi ruhákat, terítőket, karkötőket stb. Mikor mindenki megvette a hőn áhított tárgyakat visszaültünk a buszba és meg sem álltunk a Román – Magyar határig. Onnan aztán kisebb megszakításokkal hazáig buszoztunk. Szomorú búcsút vettünk utastársainktól, akikkel összebarátkoztunk. Kicseréltük elérhetőségeinket. Szomorú volt a búcsú, mert egy nagyszerű hét állt a hátunk mögött és kitudja, talán jövőre újra találkozunk. Reméljük!

Szeretném kifejezni köszönetemet itt is Z. Urbán Aladárnak (a Palóc Társaság elnökének, a túra főszervezőjének és vezetőjének, a Magyar Kultúra Lovagjának), Ali bának, aki ismét nagyot alkotott. Köszönjük neki azt, hogy megszervezte a honszerető túrát, végig összetartotta a csapatot, sokat mesélt, énekelt, jókedvű volt. Köszönet a sok szép maradandó emlékért. Érdeklődéssel várjuk a következőt?
Aki kihagyta bánhatja, akinek lehetősége van, mindenképpen menjen, látogassa meg Erdélyt, az ott élő magyarokat, mert a mai Magyarországon a legkönnyebb magyarnak lenni és maradni, és a székely magyaroktól lenne mit tanulnunk (magyarságot, szeretetet, gerincességet, hagyományőrzést, vidámságot, vendégszeretetet, humort, hitet, összetartást stb.)
. . .
...Rita! Köszönöm, hogy megírtad ennek a bejegyzésnek a szövegét. Remélem máskor is számíthatok a segítségédre!
A végére még szeretnék ide tenni két fotót. Az egyik fotó a "megmentett" kislány és nagymamáját ábrázolja, a másik pedig egy verset, amit a néni könnyek között olvasott fel nekünk...

...a néni, a kisunoka és a vers...

2 megjegyzés:

plébános - Gyuszi atya írta...

nagyon tetszik mind a kettő! S nagyon jó a képek szín-hangulata is!
U.I. ...talán még hiányzik a "lenszbéjbí"... :) /vagy csak én nem vettem észre :D/

Robi blogja írta...

Örülök, ha tetszik. Nagyon szép is volt. Az ott egy más világ... Csak az érti meg, aki járt ott...

A "lenszbéjbi"-vel is készült pár kép, mikor a domboldalon hallgattuk Császár Krisztina történeteit... Lesznek még bejegyzés erdélyi fotókból. Talán majd oda beszúrom :-)