csütörtök, október 17, 2013

Benkő Imre volt az Ingyenes fotóelőadások sorozat vendége

Tegnap újra részese lehettem a már sokadik alkalommal megrendezett Ingyenes fotóelőadások sorozatnak melynek az Erzsébetligeti Színház adott ismét otthont . A mostani előadó Benkő Imre magyar fotográfus fotóriporter, egyetemi előadó volt. Benkő Imre Kispesten született 1943. február 17-én. 1963-tól készít fényképeket.


Ő az "aki az összes SZIGETET végigfotózta". Az előadáson többek között ezekből a fotókból is kaptunk ízelítőt. Több fotósorozatába is betekintést nyertünk, miközben megismerhettük élete bizonyos részleteit, állomásait és a fotók elkészítésének okát, mikéntjét, miértjét.


Érdekes hangulatúak voltak a fotók, amire még egy lapáttal az is rátett, hogy csak fekete-fehér fotókat látthattunk a vászonra vetítve. Ahogy azt egy fotós a közönség soraiból megemlítette az előadás végén: valahogy nem is hiányoztak a képekből a színek. Valahogy volt is ilyen érzésem, hogy ha még színekkel volnának tele a fotók, talán túl sok is volna a kép és annak mondanivalója. 


... Ikrek fotósorozat darabjai...

Egy kicsit hiányzott a mostani előadásból a technikai rész. Arról is csak azért derültek ki részletek, mert egy érdeklődő rákérdezett.


Kissé vontatott körmondatokkal volt átfonva az egész előadás. Be kell valljam volt, hogy elveszítettem a mondanivaló fonalát és csak mondat részek maradtak meg a fejemben. De lehet, hogy bennem volt a hiba :)


Ami viszont elmondható, hogy a vetített fotók kárpótoltak mindenért. Én vonzódom a fekete-fehér fotók világához és vallom, hogy egy-egy "szürke kép" néha sokkal színesebb tud lenni, mint egy színpompás természetfotó.


Köszönet a szervezőknek az előadás létrejöttéért. Én örülök, hogy megismerkedhettem Benkő Imre munkásságával, fotográfiáival.


U.i.: Ha már az előadás "szürke fényben" zajlott, akkor legyenek a bejegyzéshez csatolt fotók is "fekete-fehérek"

Nincsenek megjegyzések: